Putyin kimondta a nyilvánvalót Zelenszkij származásáról
Putyin a keddi interjújában nyíltan kimondta, hogy Zelenszkij zsidó. Bár a párhuzam igen zavaros, a tipikus nácizás is megjelenik természetesen…
Szeretettel a Vajdaságból: Nem volt magyar nyelvű köszöntő Szabadkán a szerb elnök kitüntetésekor

A szerb elnök a város díszpolgári címét kapta, a képviselő-testület magyar elnöke csak szerbül méltatta, máskor az ilyen beszédek mindkét nyelven elhangzottak. Aleksandar Vučić köszönőbeszédében viszont beszélt egy gesztusáról, hogy az ő ötlete volt a magyar nemzeti színekben világító városnévtáblák felállítása Szabadka határában. Másnap mindkettőt szétverték.
Gondolatrendőrség mindenütt – Ha akarod, ha nem, le fognak hallgatni

Nyíltan folyamatos lehallgatásba kezdenek az egyik legnépszerűbb videójáték készítői. Lépésüket azzal indokolják, hogy ezzel szorítják vissza a gyűlöletbeszédet…
Továbbra is fokozódik a védett növény – védett állat dilemma – Azaz transzok vs. feministák

Eljött az a korszak, amikor a liberális feministákat kezdi felfalni a saját forradalmuk az LMBTQP lobbi, azon belül is a transzneműek által. Sőt, a transzok meg is alkották már a saját gúnyszavukat a feministákra…
Betörés közben töltötte fel rendőrségi nyomkövetőjét Jenifer

Ilyet még a sokat látott józsefvárosi nyomozók sem pipáltak: a fiatal Jenifer betörés közben töltötte fel a bűnügyi felügyelet miatt viselt elektronikus nyomkövetőjét. A cigány elkövetők azonban nemcsak áramot loptak.