Mégis börtön járhat Finnországban a Bibliából való idézésért

Korábban értesítést adtunk arról, hogy a volt finn belügyminisztert, Päivi Räsänent homofóbnak bélyegezték, de a vádak alól felmentették. Most azonban ismételten bíróság elé áll azért mert nyilvánosan idézett a Bibliából. Az ügy valójában ennél messzebb mutat, a kérdés pedig az, hazájában teljeskörűen létezik-e még a szólás- és vallásszabadság.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Újra kezdődik a történelmi jelentőségű Biblia-per Finnországban: az ország volt belügyminisztere, Päivi Räsänen áll ismét bíróság elé, a vád pedig közel kétezer éve elképzelhetetlen ezen a kontinensen: a kereszténydemokrata politikus idézte a Bibliát. Az ügy idestova négy éve kezdődött, az X közösségi oldalon közzétett bejegyzéssel:  Räsänen egy, a finn evangélikus egyházon belül zajló vitához hozzászólva Szent Pál apostolt idézte.

A kritikusok közé tartozott, akik kérdőre vonták az északi ország protestáns felekezetének vezetőit, amiért látványos támogatást nyújtottak az LMBTQP-lobbi által szervezett legnagyobb helyi rendezvényhez, a Helsinki Pride-hoz. Szent Pál pedig – ahogy a Biblia általában véve, ebből fakadóan pedig a keresztyén szexuáletika is – határozott álláspontot képvisel az ügyben.

De Finnország főügyésze is határozott álláspontot képviselt, hiszen 2020-ban vádat emelt a kereszténydemokrata politikus ellen.

A vád megalapozásához felhasználta Räsänen egy 2004-ben közreadott írását és egy 2018-ban adásba került műsorban elhangzott kommentárját is, amelyben szintén a hagyományos családmodell mellett érvelt. Az államügyészség szerint mindez már elegendő volt ahhoz, hogy kimerítse a tényállást, miszerint a keresztény családanya, aki 2004 és 2015 között a finn kereszténydemokrata párt elnöki tisztségét is betöltötte, később pedig frakciószóvivője volt, idén áprilisban pedig újra parlamenti képviselővé választottak, „megsértette a homoszexuális közösség tagjainak méltóságát.” Az ügyészi érvelés azért faramuci, mert Räsänen egyetlen citált megnyilatkozásában sem mondott egyetlen betűvel sem többet, mint amit a Szentírás, annak nyomán pedig a kereszténység tanít.

Azaz a finnországi per közvetlenül arról szól, hogy el lehet-e ítélni valakit pusztán csak azért, mert vállalja a keresztény hite tanítását. Börtönbe zárható-e az, aki a Biblia bizonyos szakaszait nyilvánosan idézi.

Ha az ügyész érvelése bizonyul a bíróság szemében jogosnak, akkor az ország korábbi belügyminisztere két évnyi börtönbüntetésre számíthat – pusztán azért, mert idézte a Bibliát.

Räsänennel egyidejűleg egyébként vádat emeltek Juhana Pohjola lutheránus püspök ellen is: az ő „bűne” az ügyészség szerint az, hogy 2004-ben publikálta Räsänen írását, amely a Teremtés Könyvét idézve arról szólt, hogy Isten az embert férfinak és nőnek teremtette.

„Perem a vallásszabadság próbája lesz” – nyilatkozott Räsänen az első fokú eljárást megelőzően az ADF International nevű keresztény szervezetnek, hozzátéve: „Bízom abban, hogy még mindig demokráciában élünk, és az alkotmányunk, illetve az aláírt nemzetközi egyezmények biztosítják a szólás- és vallásszabadságot.” Hozzátette: „Ha elítélnek, az egyenlő lenne a cenzúrával.”

Az orvos végzettségű, ötgyermekes politikus szerint ha győztesen kerül ki a perből, az fontos lépés a szólás- és vallásszabadság szempontjából nem pusztán Finnország, hanem Európa azon országai számára is, amelyekben szintén óriási nyomás nehezedik az LMBTQP-lobbi részéről a keresztény felekezetekre.

Päivi Räsänen hangsúlyozta: „Az LMBTQP-aktivisták célja, hogy elhallgattassák azokat a hangokat, melyek azon alapulnak, hogy biológiailag két nem létezik és a házasság férj és feleség egysége. A két nemen alapuló rend lebontása különösen ártalmas a gyerekekre nézve. Mindig hangsúlyoztam, hogy a homoszexuálisok és más nemi kisebbségek emberi jogai és méltóságuk tiszteletben tartandóak és védendőek. Azonban a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy a házasság férj és feleség egysége, és a homoszexualitás Isten akarata ellen van.”

A Räsänen-Pohjola-per jelentős nemzetközi visszhangot váltott ki, s bár a fősodratú sajtó jellemzően nem számolt be róla, a konzervatív és keresztény portálok Amerikától Ausztráliáig foglalkoztak az üggyel. Ezzel párhuzamosan fokozódott a nyomás a finn igazságszolgáltatáson: számos ismert és még több hétköznapi keresztény polgár követelte, hogy ejtsék az abszurd ügyet és mentsék fel a vádlottakat. A CitizenGO nemzetközi keresztény-konzervatív értékvédő szervezet petíciójához több mint 350 ezren csatlakoztak, egy amerikai keresztény csoport által gyűjtött támogató aláírásokat pedig Andrew Brunson lelkész, a hite miatt korábban Törökországban bebörtönzött misszionárius adta át Räsänenéknek Helsinkiben, ahol a magyar keresztényeket a CGO munkatársa, Faragó Renáta képviselte.

Eközben Európa-szerte kisebb nagyobb szimpátiatüntetések zajlottak a finn nagykövetségek előtt. Ezek közül a legnagyobbra Budapesten került sor: a magyarországi finn külképviselet előtt több ezren biztosították támogatásukról északi hittestvéreiket és imádkoztak értük békés demonstráció keretében.

„Nem akarjuk, hogy egy ügyész mondja meg, mit idézhetünk a Bibliából és mit nem” – mondta akkor a Mandinernek az esemény egyik főszervezője, Kulifai Sára, aki úgy látja, ebben a perben tulajdonképpen a Biblia egyes passzusai kerültek vád alá. Arra figyelmeztetett, hogy fokozatosan gyűlöletbeszéddé minősítik a keresztény szexuáletikai tanítást.

Arról pedig a Catholic News Agency számolt be, hogy tizenhat amerikai törvényhozó nyílt levélben szólította fel a Biden-adminisztrációt, tegyen diplomáciai lépéseket a börtönnel fenyegetett finn keresztények érdekében. A republikánus Chip Roy képviselő által vezetett csoport arra kéri Douglas Hickey-t, az Egyesült Államok finnországi nagykövetét és Rashad Hussaint, az USA nemzetközi vallásszabadságért felelős különmegbízottját, hogy adjanak hangot aggodalmuknak a kereszténydemokrata politikust és a püspököt érő jogi támadássorozat miatt. Érvelésük szerint „egyetlen amerikainak, egyetlen finnek és egyetlen embernek sem szabad szembenéznie jogi zaklatással azért, mert vallási meggyőződése szerint él.

Maga Räsänen már az első fokú tárgyalások idején arról beszélt: gyanítja, hogy ügye egészen a nemzetközi bíróság szintjéig eljut, de kiderül, mi a helyzet Európában, szabad-e még idézni a Bibliát olyan államokban, amelyeket előszeretettel „bezzegországokként” írnak le.

Gondolatrendőrség színre lép: bebörtönözhetik az LMBTQP-lobbi ellen felszólaló volt finn belügyminisztert

Finnországban is homofóbnak számítanak a keresztények

(Hirado.hu nyomán Szent Korona Rádió)