Felmentették a normális családmodellekért kiálló finn politikust

A volt finn belügyminiszter Päivi Räsänen azért került bíróság elé, mert egy 2019-es Twitter-bejegyzésében a Bibliából idézett, és nyíltan kiállt a hagyományos családmodell mellett. Hosszas tárgyalások után ma végre kihirdették, hogy Räsänen minden ellene felhozott vádpontban ártatlan. Ezzel szemben Magyarországon még mindig büntetik a normalitásért harcolókat.

Kövesd nyomon a Szent Korona Rádió híreit Telegramon is!
Háborús, exkluzív anyagok, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Hónapok óta húzódott Paivi Räsänen bírósági tárgyalása, aki ellen Raija Toiviainen főügyész indított bírósági eljárást. Räsänen bűne az volt, hogy a Bibliából idézett, és több ízben felszólalt a hagyományos családmodell védelme mellett.

A hosszas tárgyalások után a helsinki bíróság végül március 30-án hirdetett ítéletet az ügyben, és minden vád alól felmentette a finn politikust.

A bíróság 28 oldalas határozatban egyértelműen leírta: “nem a kerületi bíróság hatásköre a bibliai fogalmak értelmezése.”

Azt is kimondták, hogy Räsänen csupán “a család fogalmát, valamint a férfi és a nő közötti házasságot akarta megvédeni”. Ha ezt bárki sértőnek találja, “nyomós társadalmi indok kell ahhoz, hogy egy személy szólásszabadságát korlátozzák”.

A finn államot a tárgyalás költségeinek megtérítésére,  60 000 euró kifizetésére kötelezték.

Räsänen a következőképp nyilatkozott az ítélet kapcsán:

“Nagyon hálás vagyok, hogy a bíróság felismerte a szabad véleménynyilvánítás elleni fenyegetést, és a mi javunkra döntött. Hatalmas súly esett le a vállamról az ítélet megszületése után.”

Ezután hozzátette:

“Amellett hogy hálás vagyok, hogy kiállhattam, és megvédhettem a véleménynyilvánításhoz való jogomat, remélem, az ítélet segít megelőzni, hogy másoknak is hasonló megpróbáltatásokon kelljen keresztül menniük.”

Finnország lakosságának kétharmada a finnországi evangélikus egyház tagja, amely felekezethez a finn kereszténydemokrata politikus is tartozik. Emellett az országban sok követője van az  ortodox egyháznak is, a Biblia idézésének büntetése tehát az ország lakosságának nagy részét érintené.

Különös, hogy amíg az ultraliberális Finnország felmentette a normalitást valló ex politikusnőt, addig a “szélsőjobboldali diktatórikus” Magyarországon, a gyerekek védelmével és az LMBQP-lobbi visszaszorításával kampányoló kormánynál azt lehet tapasztalni, hogy két éve már folyamatosan újraindítják Barcsa-Turner Gábor ügyét egy szivárványos zászló elégetésének szándékával kapcsolatban.

Aláírta a gyermekvédelmi törvényt a floridai kormányzó – kitiltották a gender-lobbit a floridai iskolákból

Üres templomok, LMBTQP-diktatúra, új “családmodellek”: egy pap beszámolója Norvégia hanyatlásáról

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)