Nem találunk egyetlen fejezetet sem a Magyar Királyság történetében, ahol Ausztria tetemes része – Béccsel együtt – magyar hódítás áldozatává vált volna. Ilyen először és utoljára Mátyás király (1458–1490) uralkodásának utolsó évtizedében fordult elő, amikor 536 évvel ezelőtt, 1487. augusztus 17-én Bécsújhely elfoglalásával pontot tett ausztriai hódításai végére.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
A császár ellen a császárságért
Az energikus Hunyadi Mátyás egész uralkodását végigkísérte a III. Frigyes német-római császárral való konfliktus. Habsburg Frigyes volt az utolsó német király, akit a pápa Rómában koronázott császárrá (és az utolsó előtti, akit egyáltalán császárrá koronázott), illetve ő biztosította be a császári trónt a Habsburgoknak, egészen a Német-római Birodalom 1806-os megszűnéséig.
Magyarországon 1459-ben választotta meg a Garai-Újlaki főúri csoportosulás Habsburg Frigyest magyar (ellen)királynak Németújváron (ma: Güssing, Ausztria); Frigyes Bécsújhelyen (ma: Wiener Neustadt, Ausztria) meg is koronáztatta magát, mivel néhai gyámoltja, V. László révén a Szent Korona a birtokában volt. Ám ekkor a fiatal Mátyás kiverte seregeit az országból, és az Újlaki-ligával is békét kötött.
Három évvel később úgy tetszett, hogy a császár és a király közötti béke hosszú életű lesz. Frigyes kivonult az általa még megszállva tartott Sopronból nyolcvanezer aranyforintért cserébe, illetve visszaadta Szent István koronáját, amiért Mátyás elismerte Frigyes és Habsburg leszármazói trónöröklését arra az esetre, ha Mátyás törvényes örökös nélkül halna meg. Az életerős, húszéves király, oldalán várandós feleségével ekkor még nem tulajdonított jelentőséget ennek a kitételnek.
Ám a béke a magyar–osztrák határon rövid életűnek bizonyult, ugyanis Frigyes a harmadik Habsburg-uralkodó akart lenni a magyar trónon, míg Mátyás – bár ezt közvetlenül sosem hangoztatta – célja a német-római császári cím megszerzése volt.
A sziléziai háborúban a Jagellókkal szövetségben álló Frigyes nyugati lekötöttsége miatt nem tudott tevékenyen részt venni, ám 1477-ben a császár Ulászlót ruházta föl a cseh királynak járó választófejedelmi címmel, ami a harmadik konfliktushoz vezetett Mátyás és Frigyes között.
A magyar uralkodó ekkor első ízben tört be a fekete sereggel Ausztriába, de ekkor közbelépett a Szentszék, ugyanis a pápa inkább egy keresztes hadjárat élén szerette volna látni a hadakozást kedvelő magyar királyt. A harmadik magyar-ausztriai háborút így gyors béke zárta le, amelyben Frigyes császár elismerte Mátyást Ulászló mellett cseh királynak, és százezer aranyforint hadisarc megfizetését is vállalta.
Feketék Ausztriában
A Frigyes és Mátyás közti ellentét újabb háborúskodásba torkollott, miután a császár nem fizette meg az 1479-es békében rá kirótt hadisarcot. Mátyás ezúttal hódítani készült. Az 1482-ben meginduló ausztriai hadjárat nem hozta az előző háborúkban megszokott gyors győzelmeket, ehelyett hosszú, költséges ostromok vártak a fekete seregre. Antonio Bonfini, Mátyás udvari történetírója azt írta az ausztriai erődökről, hogy „a várak megerősítéséhez és védelméhez annyira értenek, hogy ezeket nem lehet nagy erő és öldöklés nélkül elfoglalni”.
Mátyás tehát kemény fába vágta a fejszéjét, amikor a császár „anyaországát”, az Osztrák Hercegséget készült uralma alá hajtani. „Ki ostromolná meg Hainburgot, Bécset, Bécsújhelyt? Bizony senki, ha csak nem akarja népét idő előtt gyászos sírba vinni” – írta ugyancsak a humanista történetíró.
Bár mindezt már Mátyás dicsőítésére vetette papírra, az említett városok elfoglalása után, de a lehetséges nagy véráldozatokkal Mátyás is tisztában volt, éppen ezért folyamodott előszeretettel a gyors sikerekhez szokott uralkodó a kiéheztetés lassú, de biztos fegyveréhez.
Maga Frigyes udvarával együtt Linzbe menekült Mátyás elől, Bécs védelmét Korneuburg parancsnokra hagyta. A várak kiéheztetése végül meghozta gyümölcsét, sorozatban kapituláltak a hódítót ritkán látott ausztriai városok.
1485. június 1-én, fél évi ostrom után Bécsnek büszke vára is megadta magát a fekete seregnek.
Frigyes császár nem küldött felmentő sereget fővárosa megmentésére. A követeknek azt mondta: „éppen így éheztettetek ti engem ezelőtt huszonkét évvel váramba bezárva” – így utalt vészterhes éveire, amikor öccsével, VI. Albert osztrák herceggel harcolt két alkalommal is, a bécsi Burgban védekezve.
1485-től Mátyás székhelyét és udvarát is az elfoglalt városban tartotta, neki is fogott a vár felújításának. Tehát Bécs már az évszázadokig tartó Habsburg-uralom előtt is volt a magyar király székhelye, csakhogy éppen az utóbbi uralkodott az Osztrák Hercegség fölött, és nem fordítva. De Mátyás nemcsak hódítani, hanem uralkodni is tudott. Egy-egy őt képviselő főkormányzó kivételével a helyén maradhatott minden hűséget fogadó hivatalnok.
folytatása következik…
(a mult-kor.hu nyomán Szent Korona Rádió)