vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Győzött Spanyolországban a jobboldal, de várjuk ki a végét

A jobboldali Néppárt nyerte a választásokat Spanyolországban, ami örömmel tölthet el minket, de érdemes várni még az ünnepléssel, hogy csak egy látszólagos változás fog-e bekövetkezni, mint Olaszországban, vagy valóban lesznek pozitív eredmények. A párt győzelme még a másik jobboldali párttal együtt sem jelent abszolút kormányzást, a fő irányvonal vélhetően még csak hetek múlva fog kiderülni.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A rekkenő hőség és a nyárközépi időpont ellenére is rengetegen mentek el szavazni Spanyolországban az előre hozott parlamenti választásokon. A nap folyamán készült közvélemény-kutatások is egyöntetűen jobboldali győzelmet vártak, ami végül be is teljesült.

A szavazatok alapján a jobbközép Néppárt (PP) 136 mandátummal egyértelműen megnyerte a választásokat. Az eredmény azonban messze nem jelent abszolút többséget, és hetekig – ha nem hónapokig – tartó tárgyalásokra utal, amikor a pártok megpróbálják eldönteni, hogy Spanyolország következő kormánya jobbra vagy balra fog-e fordulni. A Vox jelenleg 33 mandátummal rendelkezik, ez pedig azt jelenti, hogy a két jobboldali párt együttesen 169 széket foglal el a parlamentben, az abszolút többséghez azonban legalább 176 mandátumra van szükség.

Barátaim, olyan eredményt értünk el, amely alig több mint másfél évvel ezelőtt még lehetetlennek tűnt. A legtöbb szavazatot kapott párt jelöltjeként kötelességemnek tartom, hogy az első perctől kezdve vezessem a tárgyalásokat, és megpróbáljam a választási eredményeknek és a választási győzelemnek megfelelően kormányozni országunkat

– jelentette ki az eredményvárón a PP vezetője, Alberto Núnez Feijóo. Korábban egyébként azt mondta, hogy inkább egyedül kormányozna, azonban a PP és a Vox a májusi helyhatósági választások óta már több tucat régióban és városban összefogott a kormányzás érdekében, így várhatóan nem kellene sokat vitázni a koalíciós tárgyalásokon. A Vox vezetője, Santiago Abascal azt mondta, hogy nyitott arra, hogy alternatívát teremtsen Pedro Sánchez miniszterelnök baloldali koalíciós kormányával szemben.

A Vox az illegális migránsok kiutasítását szorgalmazza, és az érkezésük megakadályozására tengeri blokádot javasol, valamint a radikális iszlámot vagy dzsihádot hirdető mecsetek bezárását.

Ugyanakkor támogatja a spanyol munkaerőpiac igényeinek megfelelő, valamint a közös nyelvvel vagy kultúrával rendelkező nemzetiségekből érkező bevándorlást. Emellett megfogadta, hogy hatályon kívül helyezi a transzneműek jogaira, az abortuszra és az állatok jogaira vonatkozó progresszív törvényeket.

A rendkívüli hőség és a nyárközépi szavazás időpontja ellenére is sokan jelentek meg. Volt, aki strandfelszerelésben, mások pedig római kori öltözékben mentek szavazni.

Cuca Gamarra, a PP főtitkára a spanyol televíziónak azt mondta, hogy

a PP visszaszerzi az első politikai erő pozícióját, amire 2015 óta nem volt példa. 

A Pedro Sanchez jelenlegi kormányfő vezette szocialisták 122 mandátummal rendelkeznek. Az új baloldali erő, a Sumar 31 mandátumot szerzett, így a baloldali szövetség sem érné el az abszolút többséget. Elemzők szerint könnyen előfordulhat, hogy még hetekig nem dől el a kormányzás sorsa, de olyan vélemények is akadnak, amelyek szerint újabb választás jöhet. Minden attól függ, hogy  a Junts per Catalunya katalán szeparatista párt, amely 7 mandátumot szerzett, melyik oldalra teszi le a voksát.

A felsőházban eközben a következőképpen alakul a helyzet: a Néppárt eddig 113 helyet szerzett, míg a szocialisták 79-et. A mai szavazást tehát a nem csak az alsóházban, hanem a felsőházban is megnyerte a konzervatív párt.

A részvételi arány 70,18 százalékos volt, több mint 24 millióan éltek szavazati jogukkal. Négy évvel ezelőtt a jogosultak 66,23 százaléka voksolt. A választásokat követően várhatóan augusztus 17-én tartja alakuló ülését az új összetételű parlament, majd a spanyol király konzultációs kört nyit a pártokkal a kormányalakításról.

Izraeli katonák végeztek ki egy 12 éves fiút, és meggyalázták egy csecsemő holttesttét

Órákon át kínoztak egy német lányt a migránsok

(Magyar Nemzet – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55