Hatalmasat bukott a Disney a woke filmekkel

Közel 890 millió dollár veszteséget hozott a Walt Disney Co. utolsó nyolc stúdiófilmje. Ezek az arányok jól mutatják hogy a többségi társadalomnak nincs igénye az LMBTQP érzékenyítő és fehérellenes filmekre.
Drogok és szexjátékok mellett gyerekeket és egy halott nőt is találtak az aberrált partin

Szexjátékok és drogok mellett négy kisgyereket és egy halott nőt is találták egy Dél-Bostonban tartott transzgender partin a tűzoltók. Az aberráltak tagadták, hogy bármi közük lenne a gyerekekhez valamint a nő halálához.
Oroszország népéhez szól Putyin a Wagner „puccsal” kapcsolatban
Vlagyimir Putyin Oroszország népéhez szól, melyet több csatornán is közvetítenek. A beszéd során Prigozsint név szerint továbbra sem említette.
Először üzent Prigozsin, mióta visszafordult Moszkva alól

A Wagner-csoport lázadásának lezárása óta először üzent a zsoldossereg vezére, Jevgenyij Prigozsin. A Wagner-vezér 11 perces hangüzenetet tett közzé, amelyben azt állítja, hogy az általa vezetett csoport részéről senki sem járult hozzá az orosz védelmi minisztériummal kötött szerződéshez, amely alapján a Wagner-csoportnak július 1-jével meg kellett szűnnie.
Nagy-Britannia: Arra buzdítják a gyerekeket, hogy zoofilok legyenek

A homoszexuális személyek „elfogadásával” kezdődött. Most ott tartunk, hogy az iskolákban arra buzdítják a gyerekeket, hogy ha macskaként azonosítják magukat, nyugodtan „teljesedjenek ki”, hordjanak füleket és farkat. Nemcsak a nemi identitásuktól, de emberi identitásuktól is megfosztják őket!
Nyolcezer fős Wagner-tábort épít Prigozsin Fehéroroszországban

Miután Aljakszandr Lukasenka fehérorosz vezér szombaton megegyezett Jevgenyij Prigozsin zsoldosvezérrel, hogy Fehéroroszországba vonulhat vissza, a Verstka arról ír, hogy az ország keleti részén, Mogilev közelében a zsoldoshadsereg tagjainak építenek tábort.
Gyermekek megrontása, ellentüntetők terrorizálása – Momentumok az amerikai prájdokról

Először hazánkban is „csak” egy nap volt, most már igazából nem is egy hónap, hanem egész évben megy az LMBTQP-lobbi közéleti tematizálása. Szerencsére a Nyugattól továbbra is le vagyunk maradva pár évtizeddel. De mi vár ránk, ha nem szabunk gátat ennek az őrületnek? Pár amerikai példa alább:
Botokkal és késekkel támadtak a normalitást védőkre a maszkos LMBTQP-lobbisták

Drag Quenn felolvasóestet szerveztek LMBTQP-aktivisták London déli részén, amire válaszul ellentüntetők érkeztek a helyszínre. Az esemény erőszakba torkollott és rendőri intézkedések váltak szükségessé, amikor az agresszív deviánsok mindenféle élet kioltására alkalmas eszközökkel támadtak rá a normalitás képviselőire a lewishami Honor Oak bár előtt.
HVIM: A magyar rendőrség titkosszolgálati módszerekkel segíti az LMBTQP-lobbistákat?

Mint ismeretes az LMBTQP-lobbisták több „érzékenyítő” programot szerveznek a tanároknak, már nem „csak” a Pride hónap keretében, hanem egész éven át. Az egyik ilyen, a gyermekeket veszélyeztető módszereket átadó képzésre próbált bejutni információszerzés céljából a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagja, akit az LMBTQP-lobbisták nem engedtek be, saját bevallásuk szerint a rendőrség figyelmeztette őket. A magyar […]
Az egyezség máris életbelép? Ki lesz Sojgu utódja?

Gyorselemzésünkben mi is rávilágítottunk arra, hogy a Wagner-vezér Prigozsin az orosz védelmi miniszter leváltását követelhette és kaphatta is meg rá az ígéretet, ha megáll Moszkva előtt. Sojgu és többek távozása lehet a megegyezésben. Úgy tűnik, hogy el is indult a folyamat, de még nincsenek hivatalos híradások.