A háborúban más szabályok érvényesek, mint békeidőben. Az, hogy különböző, látszólag civil műtárgyakat és infrastruktúrát rombol egyik, vagy másik fél, az teljesen bevett és normális dolog. Minden hadviselő fél, minden korban így járt el. Csak a háborús propaganda csinál ebből morális kérdést – vélekedik egy, neve elhallgatását kérő nyugalmazott katonatiszt, akit a dél-ukrajnai Noha Kahovkában található gát felrobbantásáról kérdeztünk.
Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Szerintem inkább az oroszoknak kedvez a gát felrobbantása, aminek értelme valójában az, hogy elárasztanak területeket, így járhatatlanná tesznek bizonyos terepszakaszokat, ezzel konkrét hadműveleti irányokat zárnak le, az ukránok ellentámadásának egyik lehetséges földrajzi helyét kizárják – folytatta kérdésünkre a katonatiszt, majd a műszaki tevékenység mibenlétét tárja fel nekünk.
Egy gát felrobbantása lehet jár falvak evakuálásával, és lehet szörnyű dolognak hangzik, de egy háborúnak ez a természete. A műszaki tevékenység egyik fő meghatározása az, hogy rombolni mindent, ami az ellenség előrenyomulását segíti, vagy az én előrehaladásomat hátráltatja. Magyarul: ha van egy híd, ami az ellenséges erők kezére kerülhet, akkor azt le kell rombolni. Ott és akkor az nem egy műemlék, nem egy civil infrastruktúra, hanem egy folyó, folyam átkelésének biztosításul szolgáló műtárgy. Ha az én kezemben van és éppen támadásban vagyok, akkor ez a híd engem segít, megvédem (pontszerű légvédelmi egységek, különbféle biztosításokkal stb.), de ha éppen visszavonulok, akkor annak a hídnak a levegőbe kell repülnie. Ez így volt a körbezárt Budapesten 1945-ben, így volt mindenütt a világban, és így volt ma is. Emögött az az évezredes elgondolás áll, hogyha elveszik az adott terület, akkor a megszálló hatalomnak legyen ez a problémája, ha pedig majd sikerül visszafoglalni az adott terepszakaszt, akkor fel tudjuk építeni.
A háborús propaganda viszont morális kérdést csinál ezekből az esetekből, sokszor őrült és értelmetlen pusztításnak beállítva ezt a fajta műszaki tevékenységet, holott ez egy jól átgondolt, racionális döntés eredménye. Egyébként jelzem, hogy az én időmben is léteztek arra vonatkozóan tervek, hogy az Alföld, a Duna-Tisza köze csatornahálózatát felhasználva, hogyan lehet elárasztani és ezáltal járhatatlanná tenni egyes terepszakaszokat, és ezáltal a védelem számára kedvező, előkészített védelmi állások felé kényszeríteni az ellenséges erőket. Ez nem egy orosz doktrína, ez nem egy orosz módszer, ez általánosan bevett, és a műszaki szaktevékenység alapvetése.
Sokkal fontosabb kérdésnek tekintem, hogy miért csak most került erre sor, mi lehet emögött a felsőbb elgondolás? – boncolgatta tovább a nyugalmazott katonatiszt interjúalanyunk. Egyértelmű, hogy nem a véletlen műve, és az is biztos, hogy a védelmet segíti a gát felrobbantása. Fontos rátekintenünk a térképre. Ez a Dnyeper-folyó gátja volt, Herszon felett. Azzal, hogy elárasztják az oroszok ezt a területet, lezárják a Krím-félsziget felé vezető, legrövidebb utat. Van egy propagandagépezet mind a két oldalon, de a döntéseket szakképzett, realitásokat átlátó főtisztek hozzák: tudják, hogy Odessza irányába nem tudnak előrenyomulni, ez eldőlt legkésőbb akkor, amikor Herszonból kivonultak a folyó nyugati oldaláról és védelemre rendezkedtek be a Dnyeperre támaszkodva. Tudják, hogy Ukrajna ellentámadásra készül, egyik fő céljuk a Krím visszafoglalása. Ekkora arcvonalon nagyon nehéz berendezkedni professzionális védelemre. Tekinthetünk úgyis erre az elárasztásra, mint az új határvonalának meghúzására. Egy ideig ebben az irányba nem fog senki sem támadóhadműveletet vezényelni – húzta alá a nyugalmazott katonatiszt, aki az ukránok motivációját jóval csekélyebbnek látja: zavarkeltésen túl maximum a felsőbb szakaszok vízszintjének csökkentése lehet cél, de ez kétséges és mindent összevetve nem nyernek vele sokat az ukránok.
(Szent Korona Rádió)