Száznyolcvan éve, 1843. május 10-én énekelték először a nyilvánosság előtt, a pesti Nemzeti Színházban Vörösmarty Mihály Szózat című költeményét Egressy Béni megzenésítésében.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
A jobb jövő mellett tesz hitet
Vörösmarty 1836-ban született verse a hazafias költészet remekműve. A haza iránti rendületlen hűségre buzdítva idézi meg a magyar történelem dicső és tragikus eseményeit, s a jobb jövő mellett tesz hitet, de felmutatja a nemzeti tragédia lehetőségét is.
A Himnusz mellett második nemzeti imánkká lett költemény az Auróra című irodalmi évkönyv 1837-es kötetében jelent meg, a szerkesztők így ajánlották az olvasók figyelmébe: „…reményljük, nem fog elhangzani figyelem ‘s hatás nélkül, és ohajtjuk is, hogy a szózat tettet szüljön”.
A Szózat rendkívüli hatást gyakorolt a reformkor lázában élő közönségre, hamarosan országszerte ismerték, idézték, szavalták.
Mondanivalója, költői eszközei mozgósították az embereket, dallamos nyelvezete „olly hangzatos és művészi” volt, hogy már közvetlenül megjelenése után foglalkozni kezdtek megzenésítésével.
Az első dalváltozatot a zeneszerző, író, színész Egressy Béni írta, és 1839 novemberében Erkel Ferenc vezényletével adták elő a Nemzeti Színházban. A „nemzeti szellemű hangokkal” készült művet a közönség elfogadta, s jeles alkalmakkor már énekelte is.
Minden ember legyen ember és magyar
A Nemzeti Színház bérlő-igazgatója, Bartay Endre a Kossuth Lajos szerkesztette Pesti Hírlap 1843. január 29-i számában tette közzé Nemzeti színházi jutalmak című felhívását: „Jelen évben 20 arany pályadíjt ajánlok a legjobb népmelodiáért Vörösmarty Mihály koszorús költőnk hallhatatlan ‘Szózat’-ára, ének- és zenekarra téve”.
A határnapként kitűzött virágvasárnapig 22 (egyes források szerint 20) pályamű érkezett be, a 21 tagú „bíráló választmány” tagjai között volt többek között Erkel Ferenc és Vörösmarty Mihály is.
A testület úgy határozott, hogy a nyilvánosan a 2. számú „Ki mer, nyer” és a 3. számú „Minden ember legyen ember és magyar” mottójú művet adják elő, a két zenemű 1843. május 10-én egy vígjáték két felvonása között csendült fel a Nemzeti Színházban.
A nézőteret zsúfolásig megtöltő közönségnek az első sehogyan sem tetszett, de a 3. Számúnál négy sor után zajos taps tört ki.
Bár utóbb több kritikus fanyalgott, a dallamot értéktelennek, silánynak, a szöveghez méltatlannak minősítve, a közönség egyértelműen eldöntötte a vitát. Mint kiderült, a nagy ünneplésben részesített mű szerzője Egressy Béni volt, aki korábbi szerzeményét dolgozta át.
A korabeli tudósítás szerint Egressy műve „annyiban sokkal jobb, mivel népiesb jellemen alapszik … és az összetűzdelt népdali reminiscentiáji miatt olly népies szellemű, hogy zajosan ismételtetett”.
Érdekesség, hogy a költeményt Erkel Ferenc is megzenésítette, de mivel ő tagja volt a bíráló bizottságnak, a pályázaton nem vehetett részt, az ő Szózatát május 30-án adták elő.
Egressy Szózata hamar nemzeti énekké, „a nemzet béke- és harci dalává” lett. Az ország minden nagyobb városában előadták, az 1843-44-es országgyűlés alkalmából bemutatták a pozsonyi magyar színkörben is.
Hatásáról így írt a Pesti Hírlap: „A szívrázó költemény és melódia hallatára egészen el volt ragadtatva a közönség, elannyira, hogy a végső verseket a hallgatók közül többen együtt kezdték énekelni a színészekkel…”
(Origo nyomán Szent Korona Rádió)