Az ukrán katonák szerint nem lesz elég a nyugati segítség

A frontvonalban lévő ukrán katonák aggódnak amiatt, hogy a tömérdek nyugati támogatás ellenére is előnyben vannak az orosz erők.
Csak megalázkodva térhetnek vissza az orosz cselgáncsozók a nemzetközi tatamira

Továbbra is diszkriminatív módon bánik a Nemzetközi Judo Szövetség az orosz és fehérorosz cselgáncsozókkal szemben. Az IJF jelenlegi döntésével az elfogadás és az egyenlőség jelszavaival próbál tetszelegni, miközben továbbra is csak az alaposan átvilágított versenyzőket hagyják küzdeni, akik semmilyen módon nem támogatták Oroszországot a háborúban és győztes versenyeredmény esetén sem szólalhat meg hazájuk himnusza.
Az NJSZ szerint az egész nemzet győzelme a Budaházyéknak adott kegyelmi döntés

Mint ismeretes a Hunnia-ügy vádlottjainak többsége megkapta a kegyelmet, de akik ellen eljárás is van folyamatban, ők sincsenek jelenleg börtönben. A Dr. Gaudi-Nagy Tamás vezette Nemzeti Jogvédő Szolgálat közleményben foglalta össze a történéseket.
Amerikai hírszerzők szerint Moszkva még el sem kezdte az igazi háborút

Az Egyesült Államok és minden érintett azt próbálja az ukránok tudtára adni, ha megtámadják Moszkvát, akkor igazi háború lesz, és mindannyian meghalnak – fogalmazott Scott Ritter volt amerikai hírszerző, és kifejtette, hogy az oroszok például csak a kritikus infrastruktúrát támadták, de a törvényhozás épületét, kormányzati épületeket nem.
Több mint 50 gyermek ellen követhetett el szexuális bűncselekményeket a transznemű pedofil

Újabb transzneműt tartóztattak le azért, mert gyermekek ellen követett el szexuális bűncselekményeket. A transz-pedofil anyja egy bölcsödét üzemeltetett lakóhelyükön; nem lehet még tudni, hogy ellenük követte-e el vérlázító tetteit.
Újabb tizenéves palesztin fiút lőttek agyon az izraeliek

Idén már közel száz palesztin vesztette életét a ciszjordániai összecsapások folyamán. Az izraeli hadsereg most ismét egy kiskorút, egy 16 éves fiút lőtt agyon Betlehem mellett.