„Már megint a magyarok!” – zúdul a felháborodott nemzetközi kommentek sokasága Magyarországra. Elítélendő – aktuális bűnünk –, hogy egy Svájcból magyar területre tévedő, jóhiszemű bevándorló, azaz magányosan kóborló farkast halálos atrocitás ért egy meggondolatlan fegyvert használó részéről. Röviden, mint már azóta kiderült, egy amatőr vadász lelőtt egy egyébként védett ragadozót. Földi László, eredetileg a Magyar Nemzetben publikált írása.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
Sajnálatos, de az eset tele van rejtett szimbólumok tömegével. Legfőképp a média reakciója jellemző korunkra. Hosszú napok óta főhelyen, kiemelt hírként elemzik a jobb sorsot érdemlő farkaskoma történetét. A kilövés úgy felborzolta a kedélyeket, hogy már lassan kormányválság kerekedhet az ügyből, ha az éberebb politikai ellenzék interpellációt nyújtott volna be a Parlamentben.
Helyette kimerítő beszámolók láttak napvilágot a farkas Magyarországra érkezésétől, bolyongásán keresztül egészen elpusztulásáig. Hogy aztán valóban értelmetlen kilövésének tragédiája lesöpörjön minden más nemzetközi történést, mintha enélkül nem lenne borzalmakkal tele a médiatér.
A magyarországi közösségi hálón megszólalók egyike szégyenét fejezte ki, hogy magyarnak született, mivel ilyen galádság – egy ártatlan állat megölése – megtörténhetett szülőhelyén.
Valóban ártatlan és ráadásul védett állatról van szó. Olyan fajról, amelynek életterét és a természetes táplálékaként fellelhető helyeit az emberi civilizáció felszámolta. Különben miért választotta volna a festői szépségű svájci hegyek helyett a bizonytalan és veszélyekkel teli migrációt. S ha már így tett és még nyomkövetőt is viselt, az érte aggódó megfigyelői visszairányíthatták volna szülőföldjére. Hiszen várható volt, nem lesz jó vége az idegen világban való bolyongásnak.
Elpusztítása különösen sajnálatos, mivel a kóborló négylábú nem támadott emberre, és mai tudásunk szerint háziállatokat sem tizedelt meg vándorlása közben. Mégis, mielőtt sok százezer aláírás összegyűlne a nyilvánvalóan meggondolatlan vadász, akár bírósági hercehurcát is kikerülendő börtönbe zárását követelve, meg kell állni egy vagy több szóra. Azok az állatok is védtelenek, akik az ember akarata szerint élnek házainkban, majd jutnak sintér kézre, ha egyik pillanatról a másikra a „megunt státus” jut osztályrészükként.
De miről is beszélünk egy olyan világban, ahol a farkashalál árnyékában emberek tucatjai pusztulnak el, fegyverekből kilőtt, irányított, nem eltévedt lövedékek becsapódása miatt. Olyan világban háborgunk a kétségtelenül védendő ordas miatt, ahol politikusok egymást túllicitálva vásárolják és küldik a pusztításra alkalmas fegyvereket oda, ahol az elsütőbillentyűt meghúzni kész katonának álcázott „embervadászok” hozzák működésbe azokat.
Legyünk persze igazságosak, hisz szerencsére egyre többen vannak közöttünk, akik a farkashalál mellett hallatják hangjukat az emberi öldöklés leállításáért is. Ez rendben van, de az már nem, hogy a fegyvert küldők ellen nem indul bírósági eljárás, miközben a farkast kilövőre akár három év szabadságvesztés is várhat. Ébresztő!
A „már megint a magyarok” kijelentés árnyékában azért ott van, hogy Magyarország az egyetlen a magát felsőbbrendűnek tartó Európai Unió közösségében, amely minden élő ember sorsáért aggódva nem küld fegyvereket ukrán harctérre.
Ennek következtében viselnie kell a magány és üldözöttség stigmáját. Szó szerint egyedül maradtunk, mint a jobb sorsot érdemlő, elkóborolt négylábú. Így hát felmerülhet a kérdés: Nekünk is vándorlásra kellene adni fejünket, mivel egyre szűkül ezeréves életterünk? És ha képletes értelemben ugyan, de kilövésünk megtörténne, lennének olyanok, akik értünk – magányos „farkas népért” – is kifejeznék felháborodásukat?
Érthetően sajnáljuk a fiatal farkast, mert pusztulása az értelmetlenség szimbóluma. Sorsa a korunkra jellemző szabályok fölöttiség élethelyzetét jelképezi, még akkor is, ha a jelentőségénél nagyobb port kavart az eset.
Viszont felfedezhető a felfokozott médiacunamiban reménykeltő üzenet is. Jól látható, hogy az emberi érzékenység nem múlt ki és képesek vagyunk a védtelenek felé fordulni. Fontos újragondolni az emberi élet lényegét. Az élet szentsége mindenkit véd. Az állatvilágban kiválasztjuk a veszélyeztetett fajokat és további irtásuk megakadályozására szigorú retorziókat helyezünk törvényileg kilátásba.
De mit teszünk az ellen, hogy a XXI. században megálljt parancsoljunk a tervezett, tudatos „tizedelésünknek”? Érthetetlen háborúk, fölöslegesen életre keltett vírusok pusztítása, vagy egyszerűen csak ideológiai átkozódás, ahogy például a keresztény, európai, fehér férfi, mint genetikailag nem kívánt jelenség kiiktatása rombolják szét a társadalmi létezésünk normáit.
Sajnálatos egy egészséges ragadozó kilövése. De korrekt dolog-e nyakörvet tenni rá, hisz ezzel eleve rabbá tesszük, megfigyelhető célponttá? Beavatkozunk nem korlátozható szabadságába, ami az állatok esetében az abszolút szabad helyválasztás lehetőségében ölt testet ezer éveken át.
A tudomány álcáját használva űzött élőlénnyé tettük a legtöbbjüket, olyanokká, akik immáron nem tudnak megszabadulni, legföljebb „emigrálni” a mindenek fölöttiség koronáját magára aggató emberi beavatkozástól. Nem kellett volna lelőni sem hirtelen felindulásból, sem előre megfontolt szándék okán, vagy félrészeg kivagyiságból sem ezt az állatot. Tökéletesen békén kellett volna hagyni a nyakörv nélküli szabad világában. Ahogy el a kezekkel a józanságot hirdető ember alkotta szigetektől is!
Mert mielőtt pogromra indulunk, néhány dolgot érdemes lenne újra gondolni éppen az értelmetlen farkashalál okán. Ha már megtörtént, lehetne a farkas véráldozata egy másfajta üzenet nekünk, embereknek. Mondjuk például az, hogy az ártatlanok védelme nem a felelőtlenül megtörtént esemény bosszújával indul, hanem a rosszat is elkerülni képes megfontoltsággal.
No meg az sem lenne hátrányos, ha a magányosnak tűnő emberi társadalmak ismét értelmes „falkába” tömörülnének, mert akkor még jeladók – tervezett csipek az emberek bőre alá – sem kellenének, hisz nem tudnánk eltévedni, miként történt ezzel a szegény vándorral.
(VDTA Hírlevél, Szent Korona Rádió)