Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Véget érhet a liberális ámokfutás Finnországban?

Három párt is fej-fej mellett küzdött az elsőségért, ám végül a Petteri Orpo vezette szalonkonzervatívoké lett a győzelem. Második helyen a nemzeti erőből néppártosodott Igazi Finnek zártak – írja a BBC nyomán a Magyar Jelen

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

20,8 százalékkal szerezte meg az elsőséget a Nemzeti Koalíció Pártja (Kok), akiket az Igaz Finnek (ma már csak Finnek Pártja) követ 20,1 százalékkal. Az európai balliberális médiumok és politikusok által rajongásig imádott Sanna Marin mindössze harmadik lett, a szavazatok 19,9 százalékát szerezve meg – derül ki a BBC összegzéséből.

A korábbi miniszerelnök mindent megtett, hogy kiszolgája azokat a bizonyos „nem létező erőket”, hiszen a végén már odáig ment, hogy saját hadseregét megkerülve ígérte oda országa vadászgépeit Zelenszkijnek. Juha-Pekka Kerenen, a finn légierő parancsnoka egy újságírói kérdésre elárulta:

velük senki sem egyeztetett az ügyben.

A választások behúzásához azonban ez is kevés volt. Szimpatizánsai is legfőképp az ellenfél „szexizmusáról” tudtak panaszkodni, illetve méltatták a feminista kormányuk feminista jellegét és NATO-pártiságát.

Hatalmas bukás a baloldalon

Nem csak a miniszterelnök pártja, de a komplett baloldal lebőgött a választásokon. Mind a Baloldali Szövetség, mind a Zöldek csúnyán leszerepeltek. Az agrárius jobboldali pártból liberálissá váltó Középpárt 11, a Baloldali Szövetség és a Zöldek 7-7 százalékot kaptak.

Így a Nemzeti Koalíciónak 48, a Finnek Pártjának 46, a szocdemeknek 43, a Középpártnak 23 képviselője jutott be a törvényhozásba. Most pedig kezdődhetnek a koalíciós tárgyalások és sötét paktumok, mely az arányos választási rendszer velejárója. A legnagyobb esélye Petteri Orponak van, hogy kormányt alakítson. Ha sikerül megegyeznie a néppártosodott Finnekkel, illetve az egyre liberalizálódó Középpárttal, akkor átvehetik a hatalmat a balliberális-globalista egységfronttól.

Finnország NATO csatlakozása után engedélyezné az atomfegyverek telepítését

Finnország NATO csatlakozása után engedélyezné az atomfegyverek telepítését

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.