A magyar huszártörténelem egyik legendás alakja – Mecséry báró emlékezete

Báró Mecséry Dániel, a Napóleon katonáival megütköző katona a huszárság történetének legendás alakja, a legkeményebb koponyájú magyarként ismert. Egy róla készült kiváló portrét vásárolt a Magyar Nemzeti Múzeum egy bécsi árverésen.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az 1759-ben született Mecséry Dániel azzal érdemelte ki hírnevét, hogy 1805-ben a Napóleon csapatai ellen vívott günzburgi csatában több életveszélyes fejsebet is elszenvedett, és csodával határos módon túlélte sérüléseit.

Mecséry vakmerő virtussal maroknyi csapata élén összecsapott a császári-királyi sereget üldöző franciákkal,

hogy feltartóztassa őket. A huszárattak végén szinte teljesen magára hagyva harcolt a csatatéren, s arasznyi méretű vérző sebekkel eszméletlenül bukott le lováról.

Tizennégy sérülést kapott, ebből kilencet a fején, amelyekből több is halálosnak tűnt. A kardcsapások két mély, 15-20 centiméter hosszú, agyvelejéig hatoló sebet ejtettek a fején, egy harmadik csapás pedig 6 centiméter hosszú és 3,5 centiméter széles csontdarabot szelt le a koponyája hátsó részéből. Jobb fülét részben levágták, és jobb alkarján is csontig hatoló súlyos sebet kapott.

A félholt Mecséryt bajtársai egy közeli faluba szállították, ahol két osztrák katonaorvos bekötözte sebeit. Életét jó fizikuma és több szerencsés véletlen együttese mentette meg.

Mecséry Dániel 46 évnyi katonáskodás után, 64 éves korában halt meg Bécsben,

ahol feleségével, Szirmay Teréziával élt. Utódok nélkül tért örök nyugovóra, miután előző házasságából származó egyetlen fia tízévesen, 1814-ben elhunyt. Végrendeletében koponyáját, amelyen jól láthatók súlyos sérüléseinek nyomai, a bécsi helyőrségi kórház anatómiai gyűjteményére hagyta.

Mecséry Dániel koponyája a Magyar Nemzeti Múzeumban.
Mecséry Dániel sérüléseinek ábrázolása

A Magyar Nemzeti Múzeum által nemrég vásárolt festmény készítője a korabeli Bécs egyik legnevesebb portré­festője, ifjabb Johann Baptist Lampi, akinek apja is elismert arcképfestő volt. A félalakos képmás magyar öltözetű tábornoki díszegyenruhában, aranyszínű sujtásokkal díszített vörös dolmányban, vállra vetett fehér mentében, mellette kócsagtollforgós prémkalpaggal ábrázolja Mecséryt.

Nyakában a Katonai Mária Terézia-rend parancsnoki keresztjét viseli, mellkasán pedig a Polgári Arany Érdem­kereszt függ sárga-fekete színű szalagon, amellyel 1815 má­jusában tüntette ki I. Ferenc császár a napóleoni háborúkban szerzett érdemeiért.

A festmény tehát katonai karriere csúcsán, teljes díszben,

büszkeséget és határozottságot sugárzó arccal örökítette meg a neves magyar huszárt.

Mecséryről még egy portré maradt fenn, amelyet Wendelin Moosbrugger, Frigyes württembergi király udvari festője készített 1815 tavaszán. A kép Lampi portréjával azonos beállításban ábrázolja az altábornagyot, ám még a Polgári Arany Érdemkereszt nélkül. A festmény 1940-ben Mecséry felesége képmásával együtt ajándékként a Hadtörténeti Múzeum gyűjteményébe került.

A másik pedig immár a Magyar Nemzeti Múzeumban pihen.

Győzött az ősi fegyvernem a modern felett

Halhatatlanok – Limanova magyar hősei – dokumentumfilm

(Mandiner.hu nyomán Szent Korona Rádió)