Újbudán zaklatott egy nőt egy néger

A Budapesti XI. és XXII. kerületi ügyészsége gyorsított eljárást indított a egy 24 éves nigériai férfi ellen, aki két hete Újbudán bántalmazott egy fiatal nőt, aki hazafelé tartott. A bíróság a férfit 1 év és 2 év hónapos börtönbüntetésre ítélte, továbbá három év próbaidőre.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A közlemény szerint a vádlott február 12-én kora reggel a XI. kerületben, a Szent Gellért téri villamosmegállónál angolul leszólította a sértettet és útbaigazítást kért tőle, amit a nő megadott, majd továbbment.

A vádlott követni kezdte a nőt, folyamatosan angolul beszélt hozzá, amit a sértett “figyelmen kívül hagyott”, és haladt tovább. A vádlottat a sértett közömbössége felidegesítette, ezért kiabálni kezdett a nővel, aki nagyon megijedt. Először visszafordult a villamosmegálló irányába, felszállt egy ott várakozó villamosra, de rögtön le is szállt, majd futva próbált menekülni a vádlott elől.

A vádlott a sértett után futott, majd amikor a Bartók Béla úton utolérte, hátulról megragadta a kezét és hangosan kiabálni kezdett vele. A sértett próbálta kiszabadítani magát a férfi fogásából, aki azonban nem engedte el őt, hanem továbbra is rángatta a sértettet.

A nő segítségére kelt egy járókelő, aki próbálta megnyugtatni a vádlottat, majd erővel kiszabadította a sértett kezét a támadó fogásából. A vádlott ekkor a férfit tenyérrel többször megütötte, majd ismét a sértett után futott, és újra megragadta a nő kezét.

A sértett végül az otthona előtt, az édesanyja segítségével – aki már a ház előtt várta -, ki tudta szabadítani magát a fogásból, és be tudott menekülni a házba. A támadót a rendőrök a helyszín közelében elfogták.

A nigériai férfi a tárgyaláson teljes körű beismerő vallomást tett, a tettét ittassággal magyarázta és megbánását fejezte ki. A Budai Központi Kerületi Bíróság a férfit – a váddal egyezően – személyi szabadság megsértésének bűntette miatt bűnösnek mondta ki. Az ítélet nem jogerős – írták a közleményben.

Leharapta a migráns nyelvét, miután az megpróbálta megerőszakolni

A késelő migráns nem is tartózkodhatott volna Franciaországban

(Tények.hu nyomán Szent Korona Rádió)