Magyarok a prés alatt – Az NJSZ filmje és jelentése a kárpátaljai magyarság helyzetéről

Hiánypótló, figyelemfelhívó monitorozó kutatásáról készített filmet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Monitorozásuk során dr. Gaudi-Nagy Tamás a Pesti Srácok újságíróinak segítségével a magyar-ukrán határra látogatott, ahol a helyiekkel beszélgetve megdöbbentő tényeket tárt fel a kárpátaljai magyarság helyzetéről. Gaudiék anyaga is jól mutatja azt a szervezett vegzálási hullámot, ami a terület magyarságát sújtja; ahogyan az egyik megkérdezett mondat: “Ennek nincs köze a háborúhoz, ennek a vegzálásokhoz van köze.” 

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Az NJSZ a csonkahoni meghurcoltak jogi védelme mellett évek óta foglalkozik a határainkon kívül rekedtek jogaival is. Ezúttal Kárpátalja estében vizsgálták, hogy az ukrán állam miként bánik nemzettestvéreinkkel.

A kárpátaljai kutatás rendkívüli helyzeteket és nehézségeket hozott. A teljes delegáció nem is jutott át a háború sújtotta Ukrajna területére, hanem a határátkelőknél tudott szétszakított családok tagjaival beszélni – akik a határ menti csalitosokban tudnak csak találkozni -, vagy akár magyar határőrrel, jogásszal és olyan emberrel is, aki a Mirotvorec halállistán szerepel. Az adatgyűjtést annak tudatában kellett elvégezni a legnagyobb diszkréció és óvatosság mellett, hogy a kapcsolat akár életveszélyt is jelenthet az érintett adatközlő kárpátaljai magyarok számára.

A dokumentumfilm elkészítése sem volt egyszerű és mindennapi feladat a fentiek okán. Abból az alaphelyzetből indultak, hogy nem lesznek igazán érintett megszólalóik, még arc nélkül, eltorzított hanggal sem szerepeltethették kapcsolataikat. Egyedi megoldást találtak és az írásban rögzített történeteket, neveket, helységneveket és olyan adatokat megváltoztatva, amely felismerhetővé tenne egy-egy adatközlőt, megváltoztattak. Aztán arcot és hangot kölcsönöztek nekik.

A filmben megszólalnak a jogsérelmeket elszenvedő kárpátaljai magyarokon kívül Tilki Attila Szabolcs-Szatmár Bereg vármegyei országgyűlési képviselő, aki közvetlen közelről látja, követi a kárpátaljai magyarok sorsát. Tiszabecs polgármestere, Lőrincz Gusztáv, aki a háború kitörése óta nyújt segítő kezet a menekülőknek. Valamint Bodrog László, a kisvárdai Kárpátalja Ház szakmai igazgatója.

Az elhangzó történetek magukért beszélnek és azonnali beavatkozásért kiáltanak.

A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ezen útja után egy Jelentést is készített, melyben szakmai alapossággal részletezik azt.

A kilenc fejezetből álló Jelentés szerint Ukrajna megbukott az emberi jogi vizsgán. A Jelentés tételesen, bizonyítékokkal alátámasztva, a vonatkozó jogi előírásokat megjelölve részletesen mutatja be az ukrán állami szervek részéről kifejtett számos súlyos, rendszerszintű, nyelvi, sőt fizikai genocídium, lakosságcsere, illetve etnikai tisztogatás hatásával járó, Kárpátalján élő őshonos magyarokat érő jogsértést, amelyek összhatása végzetes fenyegetést jelent számukra és nemzeti közösségként való fennmaradásukat alapvetően veszélyezteti.

Mindezen feltárt jelenségek közel állnak a nemzetközi jog által kiemelten tiltott népirtáshoz vagy annak kísérletéhez és végső soron az őshonos kárpátaljai magyarság megsemmisüléséhez, szülőföldjéről való elűzéshez vezethetnek. A Jelentés ajánlásokat is megfogalmaz a kárpátaljai magyarok tarthatatlan helyzetének megnyugtató, megfelelő garanciákkal övezett és a nemzeti kisebbségek sorsát korrekten rendező, bevált, jó európai modellekre és az önrendelkezéshez való jogra figyelemmel történő megváltoztatása érdekében.

A Jelentés szerint Ukrajnának tiszteletben kell tartania és végre kell hajtania a területén élő őshonos nemzeti közösségek egyéni és közösségi jogait garantáló kötelező európai normákat, amelyeket nemcsak a jogtipró oktatási és nyelvtörvénnyel, hanem a nemzetiségek, köztük a kárpátaljai magyarok szisztematikus és beolvasztási célzatú elnyomásával, véres háborúban történő katonai szolgálatra való tömeges kötelezéssel is megszeg.

A dokumentumfilm és a Jelentés célja, hogy elősegítsék a kárpátaljai magyarok jogainak védelmét, és elérjék, hogy Ukrajna haladéktalanul hagyjon fel a kárpátaljai magyarságot súlyosan fenyegető jogkorlátozásokkal és jogfosztásokkal, és biztosítsa számukra az őket megillető egyéni és közösségi jogokat, a számukra szükséges önrendelkezési jogot, az önkormányzatiságot, a magyar állampolgárság akadálytalan megszerzését és gyakorlását, valamint javítsa a kárpátaljai magyarok életkörülményeit, hogy ősi szülőföldjükön boldogulhassanak.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány vizsgálatot végez a Délvidék magyarlakta területének migrációs helyzetéről (videó)

Kárpátalja magyar lakosságát vette célba a kegyetlen mozgósítási hullám Ukrajnában

Egyre több magyart hurcolnak a vágóhídra – Teljesen elukránosítják Kárpátalját?

(NJSZ nyomán Szent Korona Rádió)