Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Embertelen körülmények között, jogsértő módon tartják fogva a Hunnia-ügy vádlottjait

A nemrégiben elfogott Szász Endrével, a Budaházy Györgyhöz hasonlatos jogsértő módon bánnak fogvatartása alatt, akit egy áram nélküli cellában, cigányok és arabok között helyeztek el, mely állapotok a védekezését is nehezítik Szaszkának.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Mint ismert, augusztusban elfogták Szász Endrét, kit sokan Szaszkaként ismernek a nemzeti oldalon.  A Fővárosi Törvényszék idén márciusban hozta meg ítéletét “terrorcselekmény elkövetése miatt” ellene. A vád szerint tagja volt annak a Hunnia névre hallgató szervezetnek, amit Budaházy György hívott életre.

Budaházy György arról tájékoztatta a Magyar Jelen portálát, hogy

Szaszkát elképesztő körülmények között tartják fogva, olyan zárkába tették, ahol arabok és cigányok vannak.

Megtudtuk azt is, hogy lényegében ugyanazt csinálják vele is, mint Budaházyval, megtagadják tőle a védekezés lehetőségét, még áram sincs a cellájában, holott az ő iratai digitális formában vannak meg, így gyakorlatilag semmi esélye.

Hiába mondja a BV ennek ellenkezőjét, ez a fajta eljárás törvénytelen, ahogy nálam is az volt

– jelentette ki Budaházy.

Budaházy és Gaudi a Hír Tv-ben!

https://szentkoronaradio.com/blog/2022/11/28/fegyelmi-eljarast-kezdemenyeztek-a-budahazyekat-elitelo-biro-ellen/

(Magyar Jelen – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.09.06.)

Tisza-kormány: marad a migrációs válsághelyzet; AfD-győzelem Szász-Anhaltban; sátortábor épül a migránsoknak Ceutában

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.