Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A tiltás ellenére akarják megszervezni a belgrádi prideot, a bánáti püspök megátkozza őket

Alekszandar Vucsics szerb elnök jelentette be az örömteli hírt, miszerint szeptemberben nem rendezik meg a belgrádi EuroPride-felvonulást, ami ellen hónap elején több ezer ember tiltakozott, főleg a majomhimlőre hivatkozva. Az elnök szerint Szerbiának most más dolgokkal kell foglalkoznia, például a Koszovóval való kapcsolat rendezésével és az energiaválsággal. Az esemény ellen a szerb ortodox egyház püspöke is felszólalt.

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Egy sajtótájékoztatón Alekszandar Vucsics azt mondta, hogy az idei rendezvényt – amelyet szeptember 12. és 18. között tartottak volna – elhalasztják vagy törlik. Hozzátette: ennek oka egyrészt a Koszovóval való feszült viszony, másrészt az energia- és élelmiszerárak emelkedése.

A szervezők viszont kijelentették, hogy mindenképpen megtartják a felvonulást, és az esemény tilalma törvényellenes. A nemzetközi LMBTQP-felvonulásnak 1992 óta minden évben más európai város ad otthont.

Augusztus elején több ezer ember vonult fel Belgrádban az EuroPride ellen, a család védelmében, „el a kezekkel a gyerekeinktől” feliratú táblákat tartva.

A szélsőjobboldali pártok is elítélték a rendezvényt. Nikanor, a szerb ortodox egyház bánáti püspöke pedig azt mondta, hogy

„megátkozza mindazokat, akik ilyesmit szerveznek, és részt vesznek benne”.

2010-ben a normalitásért küzdő tüntetők hadakoztak a rendőrséggel, hogy megzavarják a belgrádi Gay Pride-felvonulást.

Szerbia rendezi idén az össznépi buzifelvonulást, egyre többen tartanak a majomhimlő berobbanásától

A homoszexuálisokat is felelősségre vonja az orosz ortodox egyház a háború kitörése miatt

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Telegram posztjaink (2026.07.03.)

Támadás érte Kijevet; Dánia kényszerrel készül a frontra küldeni az ukránokat; Az „elfogadásról” híres Pride-on érte támadás a buzi zsidókat – Telegram posztjaink (2026.07.03.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 4.

Elegük lett a görögöknek, megregulázzák a cigányokat

Szlovénia után Görögországban is keményen szankciók alá vonják a bűnöző ...

Hírek

2026. 07. 3.

Az EU célba vette a Mi Hazánkat és a szövetségeseit; Gyerekeket árulnak a Vinteden?; Spanyolországban is betiltanák a deviancia gyógyítását; – Telegram posztjaink (2026.07.01.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 3.

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.