szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Már meg sem lepődünk… Most sem alkalmazható a gyermekvédelmi törvény a Netflix ellen

Ha a Netflixről beszélünk, lassan mindenkinek az erőltetett LMBTQP-lobbi jut eszébe. Most újabb meséjükbe tettek – nem is rejtetten – deviáns propagandát, melyet szabályosan sugározhatnak Magyarországon, ugyanis rájuk nem vonatkoznak a törvények.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A Netflix egyik magyarul is futó rajzfilmsorozata homoszexuális csókjelenettel érzékenyíti a legfiatalabb nézőközönséget új évadában. A Jurassic World – magyarul Krétakori tábor – egy csapat kamasz kalandjait meséli el, akiket elhagytak a Nublaron-szigeten, majd evakuálták őket.

Az 5. évadában az egyik lány, Yazz felfedi egy másik lánynak, Sammynek, hogy mit érez iránta, majd a két fiatal lány csókjelenete következik. A besorolás szerint a sorozat már hétévesek számára is ajánlott.

A történet folytatásában egy didaktikus jelenettel igyekeznek igazolni a homoszexuális kapcsolatot: a fiatalok családja és a barátaik is jóváhagyják és támogatják azt, mert így boldog igazán a két “barátnő” együtt. Az eset kapcsán a CitizenGo arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel a rajzfilmet néző gyerekeket abban erősítik meg, hogy a szülők, a felnőttek és a kortárs csoport szerint is teljesen rendben van egy lánynak egy másik lánnyal csókolózni, vagy egy fiúnak egy másik fiúval.

A műsorszám nagy felháborodást váltott ki világszerte, s hazánkban is több bejelentés is érkezett a Médiahatósághoz. A szervezet azonban közölte, hogy mivel sem nem televíziós, sem nem rádiótartalomszolgáltató a Netflix, hanem online streaming szolgáltató, ezért a magyar törvények nem vonatkoznak rá, az anyaországinak, a hollandnak kell megfelelnie. Az erőszakos LMBTQP-lobbi pedig Hollandiában teljesen törvényes, így a gyanútlan magyar szülők gyermekei elé simán bekerülhet a 7 éves korhatárral ellátott deviáns műsor.

Pedofilok ünnepnapja – gyerekpornó a Netflixen

Néger nő fogja játszani a dicsőséges viking királyt a Netflix legújabb sorozatában

Ennyit ér a pedofiltörvény: szabadon sugározhatja gyermekmegrontó műsorát a Netflix

(Vasárnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55