Román sovinizmus Erdélyben: Magyar emlékhelyet rongáltak meg

Sokan hangoztatják, hogy azoknak az időknek vége, hogy az elszakított területen élő magyarokat atrocitások, nemzetgyalázó megnyilvánulások érnék, és lerágott csont ilyesmiről beszélni. Nos, ez nem igaz. Újfent magyar emlékhelyet rongáltak meg a románok Erdélyben. Igenis a román sovinizmus áldozatai az ott élő nemzettestvéreink, és nem hagyhatjuk szó nélkül az ilyen eseteket.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Nyoma veszett annak a Hunyad megyében, a Retyezát-hegység tövében felállított emléktáblának, amelyet még a millenniumi ünnepségek idején erősítettek fel egy sziklára

Rudolf főherceg osztrák-magyar trónörökös ottjártának emlékére.

A jókora, magyar címerekkel díszített tábla eltűntét egy, a környéken gyakran megforduló turista jelezte a sajtónak. A helybeliek szerint nem tudni, ki tüntethette el a táblát, csupán annyit mondtak: valakik egyszerűen lefeszítették a szikláról, és elvitték. A tábla eltűntét a hétvégéig senki nem jelezte a hatóságoknak, ami vélhetően annak is betudható, hogy a helyszín nem könnyen megközelíthető, és nem látható a közeli Malomvízre vezető útról sem. Malomvíz polgármestere sem tudott az esetről, de most azt mondja: rendőrségi feljelentést tesz a tábla eltüntetése miatt.

Rudolf főherceg, aki 1889-ben hunyt el, 1882-ben látogatott el a Retyezátba, ahol vadászaton vett részt. Jóval később, az 1896-os millenniumi ünnepségek kapcsán merült fel az ötlet, hogy a látogatásnak emléket állítsanak. El is készült egy emléktábla, amelyet 1897-ben avattak fel. Az impozáns, kétoldalt magyar címerrel ékesített táblán a következő szöveg olvasható:

Rudolf, magyar királyfi, trónörökös
Újabb történelmünk büszke reménye
Deli kedvvel, ifjú erőben vadászott itt 1882 év nyarán
Oldalán bájos hitvese, Stefánia főhercegnő
Letűnt, mint üstökös, hirtelen, megrázólag 1889-ben
Fennmarad emléke hóhegyek szirtjein is.
Emelte Hunyadvármegye a Haza ezredévi ünnepe esztendejében -1896.

II. János Pál pápát IV. Károly magyar királyról nevezték el szülei

Újra a székelyeké a jogtalanul elbitorolt úzvölgyi temető

(Hírextra.info nyomán Szent Korona Rádió)