Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vannak még észszerű döntések is: nem bűncselekmény nem ellátni a fenyegetőző cigányokat

Nagy port kavart 2020-ban azon eset, amikor a mentősök nem voltak hajlandók behajtani Csenyéte cigányfaluba és ellátni egy beteget, miután annak hozzátartozói többször is megfenyegették őket. Most pont került az ügy végére, a mentősöket nem marasztalják el. 

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra… 

Az eset még 2020-ban történt, a mentősök kálváriája csak most ért véget. Ismeretes, hogy Kótai Győzőhöz családja kihívta a mentőket, ugyanis a férfit eszméletlenül találták. A mentősök meg is indultak, ugyanakkor mivel a család úgy érezte, hogy túl későn érkeznek ki, többször is újratárcsázták a 112-t és különböző fenyegetésekkel ösztönözték a diszpécsert, hogy gyorsítsa fel kollégáit. A mentősök ekkor megkapták a felsőbb utasítást: rendőr nélkül nem hajthatnak be a faluba. A család hepajának köszönhetően így a rendőrök kiérkezését is meg kellett várni, addigra azonban a falu polgármestere kivitte a határig Győzőt, akit már nem tudtak megmenteni.

A fenyegetések okozta trauma miatt aznap a mentősök nem is tudták műszakjukat folytatni, kálváriájuk ugyanakkor ezzel még nem ért véget. Gondatlan veszélyeztetés miatt indítottak ellenük eljárást, szerencsére azonban észszerű ítélet született, nem marasztalják el őket.

Csenyéte az ország egyik legelcigányosodottabb települése, így nem meglepő, hogy nem Győzőé volt az első eset, amikor nem tudták rendesen ellátni a segítségre várót. 2017 szilveszterén egy 5 éves fiú halt meg hasonló okok miatt. A faluról egyébként az a hír járja, hogy a helyiek néha be sem engedik a faluba azokat, akik nem odavalósiak. De Magyarországon nincsenek „no-go zónák”…

Széttéptek egy férfit a mérai cigányok által szándékosan szabadon engedett harci kutyák

Megvakította barátnőjét a drogos cigány, amiért elhagyta őt

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

A Háttér Társaság lobbizására több visszautasítás után alkalmasnak ítélték örökbefogadásra a buzeráns párt

A nemzetbiztonsági kockázatot jelentő LMBTQP-lobbiszervezet Háttér Társaság kényszerítésére több, mint ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

XXI. Rongyos Gárda Emléktúra; Dróntámadás Kijevben; Görög vadászbombázó zuhant le

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Gyermekmegrontással és vallásgyalázással készül a Pécs Pride egész hetes agymosó programsorozata

Elkezdődött az idén szeptember 12-én Pécset elöntő buzeráns forgatagot megelőző, ...

LMBTQP

2026. 09. 6.

Végre lecsaptak a globális Antifa-hálózatra; humanoid robot támadt egy vásárlóra egy oroszországi üzletben; alkotmányjogi puccs történt az Alaptörvény módosításával

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

A Tisza örömmel belépne Manfred Weber pártcsaládjába; rakétatámadás érte Németország egyik legnagyobb erőművét; ukrán belháború

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 6.

Krisztofer késes rablásért került a Szőlő utcába, most az őt megregulázó rendész ellen emeltek vádat

A Fővárosi Főügyészség emelt vádat az 50 éves javítóintézeti rendésszel ...

Belföld

2026. 09. 3.