Óriási fejlődést mutat a Toroczkai által is támogatott, lebénult fiú

Korábban is foglalkoztunk Dáviddal, aki egy munkahelyi baleset következtében bénult le. Az orvosok úgy gondolták soha többé nem fogja tudni mozgatni végtagjait, most mégis ülve, karjait mozgatva beszélget a Mi Hazánk Mozgalom elnökével, a támogatásoknak köszönhetően. Az út vége ugyan még messze van, de a fejlődés már így is óriási.
Így élt „az Úr legigazabb szolgája”, Márton Áron

Márton Áront sajnos nem ismeri oly mértékben korunk embere, mint amennyire méltó lenne rá, pedig egész életével példát mutatott a magyar keresztényeknek. Alább olvasható a püspök rövid életrajza, mely tükrözi, milyen szent ember is volt ő.
Olaszországban már kötelező az oltás 50 felett

Az olasz kormány azonnali hatállyal kötelezővé tette a korona vírus elleni védőoltást az 50 év feletti állampolgároknak, akiknek június 15-ig van lehetőségük eleget tenni a feltételeknek.
Lépjünk újra együtt a legbátrabbak nyomába! – XII. Legbátrabb Város Emléktúra

A tavalyi évben sajnálatos módon csak egyénileg lehetett teljesíteni a nagy múltra visszatekintő, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom által szervezett Legbátrabb Város Emléktúrát, idén azonban ismét közös erővel, együtt tiszteleghetünk az életüket áldozó csehkiverő hősök előtt. Részletek alább!
A zöldőrület jegyében leszerelik a német rendőrkutyákat

Az állatvédelem is őrült tempót diktál Nyugaton: „fájdalom nélküli kiképzésről” és póráz és nyakörv nélküli kutyakiképzésről álmodoznak a zöld terroristák, akik egyébként ide haza is egyre nagyobb számban vannak. Ők azok, akik gyereknevelés helyett kutyákat tartanak (általában panelban a nagy testű kutyákat), illetve az állatokat még az embernél is magasabb rendűnek tartják.
Migráns akart megerőszakolni egy fiatalkorút Szerbiában – saját bátorsága mentette meg a lányt

Sokadik migránstámadás játszódott le Belgrád külvárosában, aminek ezúttal egy fiatal lány esett volna áldozatául. A lány csak bátorságának köszönheti a méltóságát és az életét.
Majd’ egy éve szabadon működik több pedofil csoport a Facebookon

Egyik olvasónk hívta fel figyelmünket arra, hogy a Facebook nevezetű közösségi médiafelületen több majd’ egy éve működő pedofilcsoport van jelen. Tehát a jobboldali, normális tartalmakat – legyen az akár egy gyermekkarácsony – azonnal képes szűrni a Facebook algoritmusa, de a gyermekpornográfia fel sem tűnik nekik. Magyarázzák be annak, aki hisz még a mesékben.
Mesterséges Nap és csirkedinoszaurusz, avagy a „tudomány” szatírája

Új év, új vészjósló „tudományos” kísérletek. Az ember Istent akar játszani, de ahogyan a modernitás egyre nagyobb térnyerésével tapasztalhatjuk, ennek szinte mindig rossz vége van. A kínai műnap felrobbanása hozhatja el esetleg a labordínók halálát?
Kis Jézus szobrot törtek össze Lengyelországban

Az agresszív keresztényellenesség már hazánkban is jelen van, azonban még nem tapasztalható olyan intenzíven, mint bizonyos országokban. Ilyen Lengyelország is, ahol rendkívül gyakoriak a vallásgyalázó cselekedetek. Most a Betlehemet vették célba.
Homonnay Gergely haláláról jobboldali szemszögből

Homonnay Gergelyt holtan találták egy homoszexuálisoknak fenntartott fürdőzőben Olaszországban. A nemzetgyalázó szélsőbaloldali író (?) legutóbb az éjféli misét gyalázta meg azon kijelentésével, hogy a tömjénezés a hívek szellentésének szagának elfedésére történik. Az ellenzék természetesen azonnal konteógyárba csapott, és titkosszolgálati akciót sejt a háttérben, mikoron a halált csupán a drogok túladagolása okozta. Miként reagál egy ilyen […]