Az utóbbi években számos történelmi emlékünk felújításába fogtak bele. Ezek azonban csak akkor értelmes cselekedetek, ha eredeti állapotukba állítják vissza őket, és nem egy modernista építész saját fétiseit tükrözik vissza. Reméljük, a zsámbéki templom esetében is a hagyományos kinézet marad meg.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Pest megyében áll büszkén, de eléggé viharverten hazánk egyik, ha nem legfestőibb környezetben álló temploma. Sajnos csak romokban. Közel száz éve néha-néha felkapják a kérdést: felújított állapotban, eredeti fényében vagy romként, történelmi emlékként kell megőriznünk az utókornak. Most úgy látszik, hogy az előbbi valósul meg, és megkezdődhet a szent hely újjáépítése.
A minap látott napvilágot az építéstörténeti dokumentációra kiírt közbeszerzés felhívása, mely a templom és kolostor „rekonstrukciója és újjáépítése” projektjét irányozza elő. A helyi önkormányzat közbeszerzést írt ki a zsámbéki romtemplomra vonatkozó építéstörténeti tudományos dokumentáció elkészítésére. A feladat: a „Zsámbék, Premontrei Templom és Kolostor rekonstrukciója és újjáépítése” című projekt keretében megvalósuló fejlesztés műszaki előkészítése és a kapcsolódó feladatok ellátása. Az állam még tavaly rendelkezett arról kormányhatározatban, hogy jelentős támogatásokat biztosít a műemlék fejlesztésére, a zsámbéki Önkormányzat pedig a jelek szerint megkezdte a projekt előkészítését. A kiírást alapos építészettörténeti, műszaki és restaurátori kutatás előzi majd meg, ezek koordinálását pedig Riedel Miklós építész végzi.
Ikonikus rom, amelyet sose akartak romként látni
Zsámbék a középkorban egy roppant frekventált helynek számított, elvégre az Esztergom és Székesfehérvár között fekvő fontos kereskedelmi út mentén terült el. Zsámbékon Smaragd comes, az 1205 és 1206 között tevékenykedő országbíró adományozott birtokot a premontreieknek, a helyszín pedig már az 1234-es ún. ninivei katalógusban is szerepel, tehát biztos, hogy a templom és kolostor eredete a 13. század első negyedére tehető. Új tulajdonosai a pálosok lettek, Hunyadi Mátyás ugyanis 1475-ben adományozza a területet nekik, mely időszakra a kolostor már elnéptelenedett. 1754-ben Padányi Bíró Márton veszprémi püspök állítja helyre az együttest, de majd’ 10 évvel később egy földrengés rongálja meg az emléket és a következő századra a környező házakhoz hordják szét köveit, sőt, 22 aknát is ásnak a maradványok alá, hogy ledöntsék a templomromot.
Innentől kezdve, mint ikonikus templomrom, úgy épült be a zsámbéki műemlék a történelmünkbe és kiváltképp a műemlékvédelem történetébe. A magyarországi nagy hőingadozás azonban mindig is nagy kihívást jelentett egy ilyen jellegű, romként őrzött emlék megóvására. Az első mérföldkő 1889-ben volt, mikor Möller István, akkor még fiatal építész mindössze téglaarchitektúra kitámasztásokkal biztosította a romokat, amely az Athéni Charta romkonzerválási elveire is emlékeztetett bő félévszázaddal annak aláírása előtt. Lővei Pál kutatása alapján tudjuk azonban, hogy az eljárás korántsem egy Európában is modernnek számító szándékos lépés volt. Csupán anyagi források hiánya tudatában döntött e módszer mellett, ő maga igazából teljesen kiépítette volna a templomot, amelyről a Műemlékek Országos Bizottságában komoly szakmai disputa alakult ki több neves építésszel. A kiépítés gondolata, különféle elképzelései azóta számtalan esetben napvilágot láttak több neves építésztől is akár, mindezek azonban papíron maradhattak csak meg. Most talán végre pont kerül a templomrom történetére.
Nemzeti-keresztény kormányzat alatt nyugodtan lehet építkezni egy Árpád-kori romra
(Építészfórum nyomán Szent Korona Rádió)