A spiritualitás, a vallásosság kiirtása és a vad materializmus meggyökereztetése minden áron. Dióhéjban összefoglalva ezt jelentette, és jelenti ma is a kommunizmus. 90 évvel ezelőtt, 1931. december 5-én ezen folyamat egy szegmensének lehettek tanúi a szovjet rémuralom alatt élő oroszok.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
A Megváltó Krisztus-székesegyház története a napóleoni háborúk idejére nyúlik vissza. A francia forradalom császári köntösbe bújtatott örökösei Európa nyugati felének leigázása után a tradicionális alapokon álló Oroszország felé emelték vérgőzös tekintetüket. A cél: a cár térdre kényszerítése. Az oroszok hősiesen védekeztek a honvédő háborúban, és Napóleon csúfos vereséget szenvedett, megindult bukása. Minden oroszok cárja, I. Sándor az isteni gondviselés adta győzelem okán megfogadta, hogy a Megváltó tiszteletére templomot épít.
A monumentális székesegyház megépítésére ki is írta a kormányzat a pályázatot, melyre több száz terv érkezett be. Sándor uralkodása alatt azonban ezek nem valósultak meg. Őt viszont az ortodoxiához hű, szilárdan vallásos I. Miklós követte a trónon, ki elhatározta, hogy megépíti, mi megilleti a Megváltót. A szakrális épület helyszínéül Alekszejevszkij női kolostort választották, amelynek különleges kapcsolata volt a Romanov-dinasztiával. 1634-ben felszentelt templomában keresztelték a kolostor védőszentje, Alexios/Elek nevére a trónörököst, s az egymást követő Romanovok számos adománnyal fejezték ki tiszteletüket a kolostor iránt. Érthető módon megütközést keltett hát, hogy egy Romanov-uralkodó éppen ezt akarja lerombolni, s elterjedt a legenda, hogy az apátnő megjósolta: a lerombolt kolostor helyén semmilyen épület sem lesz hosszú életű. A legenda ugyan teljesen légből kapott, de még az 1980-as évek végén is hivatkoztak rá a székesegyház újjáépítésének ellenzői.
A templomot III. Sándor koronázásának napján szentelték fel, ezért a cár halála (1894) után közadakozásból elkészítették szobrát és a templomtéren állították fel 1912-ben. Az uralkodó emlékműve nem volt hosszú életű, ugyanis 1918-ban Lenin parancsára Moszkva összes többi uralkodószobrával együtt lebontották.
1917-ben tehát véres körülmények között megkezdték Leninék a hatalom bitorlását. Ezzel eljött a szakrális történelem megsemmisítésének, a proletár diktatúrának korszaka. Az uralkodószobrok lebontása után a székesegyháznak még bő egy évtizede maradt, hogy eredeti dicsőségében tündököljön. Egy hatalmas árny azonban egyre jobban rávetült: a Szovjetek Palotájának terve. Sztálin 1931-ben ki is írta a pályázatot a materialista bálvány felépítésére, mellyel egyidőben a Krisztus dicsőségére épült székesegyház lebontását is megkezdték. A szovjetek a templomot kifosztották, szobrait, díszítőelemeit széttörték, majd megkezdték az épület elpusztítását is.
A templomot tehát felrobbantották, csak a törmelék eltakarítása egy évig tartott. Márvány burkolatának épen maradt részeivel a közelben létesített, és értelemszerűen a Szovjetek Palotájáról elnevezett metrómegállót burkolták, amelyet csak 1957-ben, a palota tervéről való lemondáskor neveztek át Kropotkinszkajának. Padjait a Novokuznyeckaja metrómegállóba vitték. A burkolatnak az 1812-es Nagy Honvédő Háború hőseinek neveivel díszített részeit a moszkvai parkok útjainak burkolására használták.
Kaganovics miniszterelnök szavaihoz hűen kezdődött meg a destrukció: “rombolj, hogy építhess”. Ez a baloldali ideológia alapja: lerombolni Isten városát, hogy a Sátán birodalma virágozhassék. Csakhogy Isten városa nem rombolható le.
Videó a templom megszentségtelenítéséről és lebontásáról:
Hiába bontották azonban el a székesegyházat, ugyanis a kommunista bálvány soha nem épült fel. Késtek az építési munkálatok, közbeszólt a II. világháború, s mire a világégésnek vége lett, a Szovjetek Palotájának alapja vízben és sárban állt, vasszerkezetét pedig Moszkva védelméhez használták fel. Az épülethez soha többé nem nyúltak. 1958-ban a szovjet vezetés végül hivatalosan is lemondott róla. Maradványaiból Moszkva legnagyobb szabadtéri strandfürdőjét hozták létre.
Az 1980-as évektől kezdve, a kommunista rezsim összeomlásának megindulásával egyre hangosabbak lettek azok az addig csak suttogott gondolatok, hogy restaurálni kellene a Krisztus dicsőségét hirdető épületet. A helyreállító építkezések végül a 90-es években meg is kezdődtek.
Erős népi elvárás volt, hogy az eredetivel minden tekintetben egyezzen az új. Ez azonban nem így alakult, Zurab Csereteli számos módosítást és újítást eszközölt ki. Esztétikai értelemben lehet azokat vitatni, de mégiscsak van abban valami, hogy az utókor nem tehet úgy, mintha 1931 és 1990 között ne történt volna semmi sem.
Isten városa nem rombolható le! Ha nem is régi dicsőségében, de 2000. augusztus 19-i elkészülte és újra felszentelése óta ismételten tündököl a Megváltó Krisztus-székesegyház, fittyet hányva a pokolba süllyedt kommunista rezsimre:
(A Wangfolyo.blogspot és 444 összeállítását felhasználva Szent Korona Rádió)
Mindszenty József – Harcolva a kommunizmus ellen, üldözve még az egyház által is