szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb áltörvénnyel legalizálja a palesztinok vegzálását Izrael

Az izraeli kormány sorozatosan követ el bűncselekményeket a palesztinok ellen. Volt, hogy 13 éves kisfiút tartóztattak le erőszakosan, majd bántalmaztak izraeli katonák, máskor jogtalanul előállítottak, majd megvertek egy riporternőt, megint másik alkalommal 12 éves fiút végeztek ki, valamint meggyalázták egy csecsemő holttestét, de arra is volt példa, hogy illegális zsidó telepesek lőttek gyerekekre Palesztinában. A sort hosszan lehetne folytatni, mily módon élnek vissza a zsidók hatalmukkal, és hogyan vegzálják a palesztinokat. 

Az izraeli kormány vasárnap fogadta el Joáv Szegelovic belbiztonsági miniszterhelyettes azon tervét, miszerint az arab kisebbség fegyverviselését fel kell számolni, mely által csökkenteni akarják az erőszakot és a bűnözést. A munkaterv együttműködést biztosítana a rendőrség és több állami szerv között a cél érdekében. A kormány döntése alapján az izraeli hadsereg és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat is részt vesz majd a fegyverek felkutatásában és begyűjtésében. Az intézkedések sorában az igazságügyi minisztérium azonnali hatállyal olyan törvényeket fog megalkotni, amelyek segítik a bűnüldöző szervek munkáját, beleértve a minimális büntetések meghatározását fegyverek illegális birtoklásáért és kereskedelméért.

„A kormány nagyon komolyan veszi a kérdést” – jelentette ki Bennett a megbeszélés kezdetén. „Az arab közvéleménynek meg kell értenie, hogy a biztonsági erők nem az ellenségei, hanem a megoldást jelentik számukra. Nem hibáztatni kell az országot, hanem kéz a kézben együtt kell haladni vele” – vélekedett az izraeli miniszterelnök. Az állam 1948-as megalakítása óta azonban a kijelentés szöges ellentétének lehetünk tanúi.

A kormányfő bejelentette, hogy Omer Bar-Lev belbiztonsági miniszterrel és a több más miniszterrel összehangolva létrehoztak egy tárcaközi munkacsoportot a bűnözés és az erőszak kezelésére, amelyet Joáv Szegelovic nyugalmazott vezérkari főnök, belbiztonsági miniszterhelyettes vezet.

Bennett felszólította az arab közvéleményt, a közszereplőket és a médiamunkásokat, hogy sorakozzanak fel az állam, a biztonsági szervek és a rendőrök mögé. A miniszterelnök mozgósítást ígért annak érdekében, hogy megvédjék az arab állampolgárokat az illegálisan tartott fegyverekkel elkövetett bűnesetekkel, a védelmi pénzek követelésével és a gyilkosságokkal szemben, de hangsúlyozta, hogy ez a feladat sok időt, erőfeszítést és erőforrást fog igényelni.

Jól tudjuk, mit fog mindez jelenteni: még több gyilkosságot az izraeli erők részéről, melyet most már jogilag is megtámogatnak a háttérből. Az erőszaknak és bűnözésnek titulált esetek ugyanis nem bűncselekmények, csupán a palesztin kisebbség önvédelme az elnyomó, soviniszta állammal szemben, mely már a végleteken is túlmenve vegzálja az őshonos lakosságot.

(Mandiner.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Dávid és Góliát – A palesztinok végre kivívják függetlenségüket a cionista Izraeltől?

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55