
A cionista államalakulattól nem idegenek a brutális tettek, ugyanakkor ez a két eset az eddigieken is túlmutat. Gyermekeket végeznek ki, csecsemők holttesteit gyalázzák meg, és még ezek után ők tetszelegnek áldozatszerepben?
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!
Mindkét eset az izraeliek által megszállt Hebronban történt.
A 12 éves fiú apjával utazott autójukkal, amikor hirtelen a zsidó állam katonái állították meg őket, majd – eddig tisztázott okok nélkül – közvetlenül, éles lőszerekkel rálőttek. Súlyos sérülésekkel szállították be a kórházba, de nem sokkal a lövés után meghalt. A nap folyamán minimum további 40 fő sérült meg.
A fiú családjával sajtóértesülések szerint több ezren gyászoltak együtt a temetésen.
Tisztázatlan okok vezettek a másik embertelen cselekedethez is. Szerdán izraeli katonák jelentek meg az egyik hebroni temetőben, és egy néhány órája eltemetett csecsemő holttestét kiásták, félredobták, majd széttúrták a sírt. Az apát nem engedték oda gyermekéhez, hogy ismételten méltón eltemesse, végig őrizték a helyet. Néhány óra múlva amilyen gyorsan megérkeztek, olyan gyorsan el is tűntek, miután igazoltatták az apát. A megpróbáltatásokat követően ismételten örök nyugalomra tudták helyezni a gyermeket.
(Quds News Network nyomán Szent Korona Rádió)