szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nemváltásban segítenek és “nyelvújítást” végeznek a skót iskolák az LMBTQP-lobbi hatására

Skóciában változtatják meg a zavarodott elméjű, meghatározhatatlan nemi identitású személyek érzékenységének védelme érdekében a szóhasználatot az iskolákban, mely hatására ismét megmutatkozik, hogy nyugaton kezd mindent felemészteni a szivárványos sötétség, aminek most is a gyermekek isszák meg a levét. 

“Genderirányelvek” orientálják a skót oktatási intézmények alkalmazottait abban, hogy segítsék a nemi hovatartozásukat megkérdőjelező fiatalok nemváltását.

Általános iskolás gyermekeket tanítanak Skóciában arra, hogy hogyan használják „szakszerűen” befogadó, tehát a társadalmi és a biológiai nem közötti különbséget érzékeltető névmásokat – írja a The Times. A befogadó nyelvezet helyes használatára a Mit jelent az LMBT+? című (What does LGBT+ mean?) szakmai útmutatón keresztül oktatják majd a gyermekeket.

Ebből az derül ki, hogy 11 éves gyermekektől inkább az angol nyelv többes szám harmadik személyének („they”, „ők”) használatát várják a hím, illetve nőnemű „ő” („he”, „she”) helyett. Ezzel az útmutató szerint elkerülhető a sztereotípiák erősítése.

A gender és a szexuális irányultságok népszerűsítését célzó “genderútmutatót” szeptember második felétől alkalmazzák a skót iskolákban.

Elengedhetetlen az iskolákban az LMBT+-identitásról tanítani, mert mint tudjuk, az LMBT+-szal kapcsolatos zaklatások a leginkább elterjedtek az iskolai zaklatások közül az Egyesült Királyságban; ezek a fiatal LMBT+ emberek sokkal nagyobb eséllyel okoznak kárt magukban, vagy akár végeznek magukkal, mint mások

– nyilatkozta Olly Pike, az LMBT-útmutató írója.

Nem ez az egyetlen kitörési pontja az LMBT-kisebbségnek a skót iskolákban. Nemrégiben az oktatási intézményekben a transznemű diákok kedvéért „erkölcsfüggönyöket” rendszeresítettek az iskolai öltözőkben, továbbá ezek a fiatalok a mozgássérült mosdót is használhatják a kormány egyik legutóbbi döntése értelmében.

A The Times beszámol arról is, hogy a Skót Nemzeti Párt LMBT fokuszú történelem- és viselkedésoktatással, illetve érzékenyítő tananyaggal is készül a soron következő választásokra. Az ezt összefogó mintegy 70 oldalas, tanároknak és más, gyermekekkel foglalkozó szakembereknek szóló irányelv helytelennek tartja a tanárok részéről, ha a nemi hovatartozásukat kétségbe vonó fiatalok állapotát átmenetinek nevezik.

Ehelyett az irányelvek arra bátorítják a tanárokat, hogy azokat a neveket és névmásokat használják a diákokra, amiket választanak. A The Times értesülései szerint Skóciában évente nagyjából 200 tanuló akar nemet váltani.

Fidesz: nyugodtan neveljék homoszexuálisoknak a gyermekeket

Új-Zélandon idén az év női sportolója egy férfi

(Mandiner – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55