csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Míg 3 éves gyereke lopott, a cigányasszony elterelte a figyelmet

A cigányság válogatott módszereket alkalmaz a lopások hatásfokának növelésére. Előszeretettel használják fel gyermekeiket, ugyanis rájuk még nem figyel oda eléggé a társadalom. Az alábbiakban közölt eset azonban élesen rávilágít, hogy a bűncselekmények alól a kis purdék sem kivételek. Éppen megtanulnak járni és beszélni, s már folytatják is a családi hagyományokat. 

Toborzás!
Október 17-én induló alapkiképzés a Farkasoknál!
Részletek a weboldalukon.

Érd egyik patikája, a Vass Gyógyszertár tett közzé egy posztot, melyben ismertetik a professzionális tolvajlás részleteit: míg a 3 éves gyerek dobozokat bontott ki, és szedte ki belőle a gyógyszereket, hogy a csipogók ne jelezzenek, addig anyja és nővére mint egy rendes család, nézelődést színlelve fedezték mozgását.

A gyógyszertár vezetése úgy döntött, hogy nem tesznek feljelentést egy 3 éves ellen, pedig igenis elő kéne venni a szülőket, ugyanis jól látszik, hogy az egész procedúra betanult és jól megszervezett volt.

A fentiek is jól mutatják, hogy a cigány társadalomból származó gyermekek miért nem tudnak kitörni alacsonyrendű helyzetükből. Egy három éves gyermek nem önszántából lop. A roma fiatalok kiilleszkedett mivoltáért csupán megszülőiket, és a liberális jogvédőket hibáztathatjuk.

(Szent Korona Rádió) 

Felháborodtak az olaszliszkai cigányok, mert egy borászat megelégelte a sorozatos lopásokat

Cigányok között: „Várandós” cigánylányt erőszakolt meg (?) kétszer a „párja”

Cigányszerelem: Enyingi futtatta a 24 éves „barátnőjét”

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55