A magyar nép és a magyar nyelv eredetéről

Etnogenetikai szempontból azért fontos a Kaukázus előterét, a Kubán vidékét figyelembe vennünk, mert a honfoglalás korabeli írott forrásaink, de a későbbi források és krónikás hagyományunk is mind erre a területre utalnak, mint a honfoglaló magyarok egykori szállásterületére.

A magyarság etnogenzisével kapcsolatba hozható etnikumok, népek ugyancsak ezen a területen éltek,

mint a hun, onogur, bolgár, türk, kazár, kabar, szabir, alán népek. Vegyük csak példának Bíborbanszületett Konstantin kelet-római császár művét, ahol Kazáriából elvonult „török és kabar” nemzetségekről esik szó.

Egyetlen kivételt képez a baskir nép, illetve Julianus tudósítása arról, hogy Baskirföldön éltek magyar nyelvű csoportok a mongol invázió (1236) előtti időkben. Eredetileg Julianus is a Kubán-vidékére ment Ottó barát útmutatása alapján (1232), aki korábban járt ott. Az észak-kaukázusi Alánia és Kazária határán már a 9. század óta ismerünk egy Madzsar – Magyar – nevű települést. Ide indulthatott Julianus barát 1235-ben, de végül a Volgai Bolgárországban kötött ki. Itt hallott a Baskiria területén élő magyarokról. Egyébként a baskirok szomszédságában élő magyarokról a Mongolok Titkos története is tudósít, akárcsak a kangli-kipcsák, jász-alán és cserkesz népről. A Kuma folyó menti Madzsar település és Alánia keresztény lakosságát egy pápai levél is említi 1329-ből – XXII. János pápa levele Jeretanynak.

Ez a kipcsák szál?

Igen, épp a magyarok egykori szállásterületén élő kipcsák-török nyelvű nogajok remek lehetőséget adnak arra, hogy az ősmagyarok életformáját modellezzük. A nogajok egészen a 20. század elejéig nomadizáltak Kelet-Európa síkságain. Miközben téli szállásaik a Don, Kubán – Alánia –, Kuma és Terek folyó – Kazária – mentén voltak, nyári legelők után kutatva gyakran a Dél-Urálig, Nyugat-Szibériáig – Baskíria – is elvándoroltak. A kaukázusi Madzsar városa 1500 kilométerre fekszik Baskiria déli határától, mely a lovasnomádoknak mintegy két hetes költözést jelentett mindössze, amikor legelőt váltottak. Vagyis a lovasnomádok számára tulajdonképpen a Kaukázus és Urál közti füves pusztaság volt az élettér, a hegyek csak ennek határait jelölték ki. Ezért etnogenetikai szempontból az Urál-Kaukázus szembeállítás értelmezhetetlen. Vagyis

a Kaukázus előtere ugyanolyan fontos, mint az Dél-Urál vidéke,

a kettő nem zárja ki, hanem erősíti egymást.

Milyen régészeti bizonyítékok támasztják alá a magyarok esetleges Kaukázus környéki etnogenezisét?

Eredetmondánk, a Csodaszarvas monda szerint a magyar etnogenezis a Kaukázus északnyugati előterében, a meotiszi mocsarak – Azovi-tenger partvidéke, Kubán – térségében ment végbe, azon a területen. A külső, arab, görög írott források túlnyomó többsége is alátámasztja a magyarság korai jelenlétét a térségben. Az Azovi-tengertől nem messze az M. Lezsák Gabriella által vezetett régészeti kutatóutak és régészeti feltárások során

pár éve magyar típusú leletek – palmettás hajfonatkorong, övdíszek – és sírok kerültek elő.

Láthatjuk, hogy már néhány kaukázusi expedíció – az elsőnek magam is tagja voltam 2016-ban – is jelentős eredményeket hozott a magyar őstörténeti kutatásokban. Előrébb tartanánk, ha nem csak az uráli elmélet alapján végeznének régészeti kutatásokat a szibériai és az uráli területeken, hanem a Kaukázus térségére is nagyobb intenzitással fókuszálnánk!

Gondolom, messze még az út vége.

Nagy a lemaradás, ezért korai kijelenteni azt, hogy a magyar etnogenezis Nyugat-Szibériában, vagy az Urál vidékén ment végbe, hiszen a Kaukázus térségének szisztematikus vizsgálata magyar őstörténeti szempontból csak pár éve indult meg igazán. Reményeink szerint az általunk felállított etnogenetikus modellt a jelenleg folyó archeogenetikai és régészeti kutatások is alátámasztják majd.

Ön több mint tíz ázsiai nyelven beszél. Milyen nyelvi adatok, analógiák szólnak amellett, hogy a magyarok őseinek sorsa jelentős részben a Kaukázus környékén formálódhatott?

Az altaji nyelvek ismerője vagyok, több mint tíz török és közel öt mongol nyelven beszélek és végeztem terepmunkát. A nyelvek és népek kapcsolata, és különösen a magyarok eredete ügyében egy dolgot feltétlenül tisztáznunk kell,

a magyar nyelv eredete teljesen független a magyar etnikum kialakulásától.

Ez első hallásra furán hangzik, pedig az etnológiai kutatások a nyelv és etnikum közti kapcsolatot már tisztázták az elmúlt évszázad során.

A kelet-európai síkságon a lovasnomád életforma – vaskor, Krisztus előtt kb. 1200 – kialakulása révén szükségessé vált, hogy olyan közlekedő nyelvek – lingua franca – alakuljanak ki, melyek nagy területet öleltek át, főleg azok mentén a kereskedelmi útvonalak mentén, melyek Eurázsia keleti és nyugati felét összekötötték. Két ilyen fontos kereskedelmi útvonalról tudunk: délen a Selyemút, északon a Prémút. A Selyemút mentén a kelet-iráni nyelv – szkíta, szarmatha, szaka, szogd – terjedt el.

A prémúton talán egy proto-magyar nyelv lehetett használatban,

melyet később Belső-Ázsia közlekedő nyelve, az ogur kezdett felváltani.

Ha már itt tartunk, mit gondol az „ugor-török frontvonalról”?

Magyarországon emberemlékezet óta a honfoglaló magyarok szkíta és hun eredetét ismerték, erre utalt a középkori krónikás hagyomány és a népi emlékezet. Egészen addig, míg 1880-as években el nem kezdődött az a tudományos vita, melyet „ugor-török” háborúként ismerünk. A korabeli nyelvészet Budenz József vezetésével egyértelműen bizonyította a magyar nyelv ugor kapcsolatát és tagadta annak török eredetét. Ez idáig rendben is volna, azonban sok tudós tovább ment, és

teljesen hibásan egyenlőségjelet vontak nép és a nyelv között.

Ennek alapján teljesen elvetették a magyarok kelet-iráni és török etnikus kapcsolatait, és olyan népekkel akarták őket etno-genetikailag összehozni, melyekkel csak távoli nyelvi kapcsolat áll fenn.

Az obi-ugor nyelvek és a magyar nyelv teljesen érthetetlenek a másik nyelv beszélői számára. Hasonló nyelvi rokonság a germán és indoárja nyelvek közt is fennáll, de senki nem próbálta nyelvi alapokon összekötni mondjuk az izlandiak és a Srí Lanka szigetén élő szingalézek etnikus történetét.

Megvilágítaná ezt kicsit jobban?

A történelemből tudjuk, hogy a francia nép nagyjából úgy alakult ki, hogy a germán eredetű frankok a 6. században elfoglalták Galliát, ahol főleg a kelta eredetű gallok éltek, akiket korábban a Római Birodalom gyarmatosított Julius Caesar korában. A gallok addigra jórészt átvették a Római Birodalom „közlekedő nyelvét”, a vulgáris latint, melyből a modern francia nyelvjárások is létrejöttek. Ezt a vulgáris latint a germán hódítók is átvették. A 10. században Franciaország északi részét – Normandia, Britannia – a viking eredetű normannok szállták meg, akik szintén ellatinosodtak. Mikor Hódító Vilmos elfoglalta Angliát 1066-ban, a normann nemesség már franciául beszélt, mely a 15. századig hivatalos nyelv maradt. Ha most csak a nyelvből indulnánk ki, azt kellene állítanunk, hogy a franciák nem kelta – gall, breton – és germán – frank, alemann, normann – keveredéséből jöttek létre, hanem itáliai eredetűek, mert újlatin nyelvet beszélnek. De ez nem így van, és újra csak arra az etnológiai következtetésre jutunk, hogy

a nyelv és az etnogenezis között nincs összefüggés.

Hogy vonatkoztathatjuk mindezeket a magyarok őseire?

Hipotetikus formában elképzelhető, hogy a magyar nyelv ősi változatát az északi Prémút mentén használták, mint közlekedő nyelvet, így magyarázhatók azok a nyelvi kapcsolatok, melyek a magyar nyelv és más uráli nyelvek – obi-ugor, szamojéd, permi, finn, számi és a többi. – között fennállnak. De ebből ezen népek etnogenezisére még nem tudunk következtetni.

A magyar nyelv történetét nem ismerjük a honfoglalás előtti korokból, az első összefüggő nyelvemlék, a Tihanyi alapítólevél 11. századi. Azt sem tudjuk mikor került a Kárpát-medencébe, milyen etnikumok hozták magukkal, illetve Kelet-Európában milyen területen volt elterjedve a honfoglalás előtti korban.

Uráli eredetű a nyelvünk?

A magyar nyelv alaprétege alapján egyértelműen az uráli nyelvközösség tagja,

ezt soha senki a tudományos életben vitatni sem próbálta.

Ugyanakkor ne feledkezzünk a magyar nyelv nagyon szoros kelet-iráni – turáni – illetve bolgár-török – onogur, türk – rétegeiről sem, melyek azt feltételezik, hogy a magyar nyelvet használó csoportok szoros kapcsolatban álltak kelet-iráni és bolgár-török eredetű nyelveket beszélő népekkel, melyek az Urál vidékén korábban nem igen voltak jelen, sokkal inkább a Kaukázus előterében – Nagybolgárország, Kazária és Alánia.

Jómagam török és mongol filológusként végeztem az ELTE Bölcsészettudományi karán 2000-ben, majd 2007-ben lettem a nyelvtudományok doktora. A mongol és török nyelvek közti kapcsolattal foglalkoztam, jelesül a hiedelemvilág szókincsének összehasonlításával. Mint az altaji nyelvek szakértője, arra a megállapításra jutottam, hogy az altaji nyelvek – török, mongol, tunguz – csak laza nyelvközösséget alkotnak, nem nyelvcsaládot. Ez azt jelenti, hogy nem genetikusan függenek össze, vagyis nem volt egy proto-altaji nyelv, hanem

az évezredes nyelvi érintkezés révén ezek a nyelvek konvergálódtak egy nyelvközösségbe.

Ennek oka főleg az volt, hogy a lovasnomád kultúra megjelenésével a nagy kiterjedésű nomád birodalmakban (hsziungnu vagy ázsiai hun, zsuanzsuan, tabgacs, türk, mongol) közlekedő nyelvekre volt szükség.

És ugyanígy az uráli nyelvek esetében?

Pontosan. Mint korábban említettem, hasonló nyelvi folyamatok az uráli nyelvközösség esetében is fennállhatnak. Ma már számos uráli nyelvész szintén elutasítja a genetikus kapcsolatot – például Salminen. Ugyancsak kérdések merültek fel a hagyományos finn-ugor és szamojéd felosztással kapcsolatban. Egyes kutatók szerint a finn, számi, mordva, permi és mari nyelvek nem alkotnak egységet az ugor nyelvekkel – magyar és obi-ugor –, mások egyenesen az ugor nyelvek szamojéd kapcsolatát feltételezik – például Häkkinen.

Vagyis az altaji nyelvközösség mintájára az is elképzelhető, hogy a lovasnomádok által belakott Prémút – Nyugat-Szibéria, Ural-Altaj közti térség, Volga vidéke – mentén kialakult egy lingua franca, mely a magyar nyelvnek is az alapja lehetett. Ez

a közlekedő nyelv számos környező nyelvcsaládra hatott, így konvergálódtak az uráli nyelvek is egymáshoz.

A magyar nyelv történetével kapcsolatban számos fontos részletet nem ismerünk. Mikor került a Kárpát-medencébe? Vajon Árpád honfoglaló magyarjai egységesen magyarul beszéltek-e, vagy többnyelvűek voltak? A Kárpát-medencében talált úgynevezett késő-avarkori népesség vajon használta-e a magyar nyelvet? Mindezen tisztázatlan kérdések azt jelentik, hogy etnikus történetünket nem tudjuk nyelvészeti alapokon vizsgálni.

Hosszú ideje végeznek folklorisztikai és népzenei kutatásokat Agócs Gergely népzenésszel a Kaukázus északi előterében élő török és iráni népek körében. Milyen párhuzamok bukkantak fel?

Egészen pontosan 2000 óta végzünk kutatásokat az észak-kaukázusi térség kipcsák-török nyelvű lakosságának, a nogajok, kumukok és tauluk körében. Mindketten etnológusok vagyunk, de Agócs Gergely az etno-muzikológia terén is jártas, és több ezer dallamot gyűjtött korábban a magyar nyelvterületen. 2014 óta kapcsoltuk össze kutatásainkat, ami arra világított rá, hogy a magyar népzene dallamainak számos párhuzamát, érvényes változatát találjuk meg ezek között az észak-kaukázusi kipcsák-török nyelvű csoportok között.

Az etnológiai kutatások arra világítottak rá, hogy a nogajok a kunok, a tauluk és a jászok, míg a kumukok talán a Kaszpi-tenger mentén letelepedett kazárok leszármazottai. Ezen népek aktívan vettek részt a magyarság kialakulásában, habár kunok és a jászok egy része csak a tatárjárás korában (1239-1246) költöztek a Kárpát-medencébe. A legmegdöbbentőbb felfedezés az volt, hogy

a nogaj folklórban fennmaradt a kunok, Kötöny vezér, de még Kun László emlékezete is.

Ez a nogajok kun eredetét támasztja alá. De arra is utal, hogy a nomádok szájhagyománya több évszázados történeti múltra ad betekintést. A 13. századi krónikás hagyomány (Anonymus és Kézai Simon) talán hasonló nomád szájhagyományból merített.

Fontosabb szerepet kellene játszania a néprajznak a magyar őstörténet megismerésében? Jelenleg úgy tűnik, az archeogenetika és a régészet jelentik a fő csapást.

Fontos tisztázni, hogy mi egy nép őstörténete vagy másképpen etnogenezise. A történetírás írott forrásokon alapszik, melyek bizonyos államok vagy vallások által létrehozott írásos kultúrákon alapszanak. Ha vannak forrásaink, akkor is óvatosnak kell lennünk, mert különböző korokban mást értettek egyes népek, etnoszok alatt.

Vannak külső és belső forrásaink, melyeket minden esetben kritikusan kell szemlélnünk,

de tulajdonképpen ezeken az írott forrásokon alapszik a történelem. Gyakran külső források sem állnak rendelkezésre egy nép történetével kapcsolatban. Olyan népek, melyek nem rendelkeztek írásos kultúrával vagy azok nem maradtak fent, szokás „történelem nélküli” népeknek nevezni.

De mit tehet a tudomány, ha nem állnak rendelkezésre egyértelmű írásos források?

Ilyenkor szokták alkalmazni a „őstörténet” kutatására az etnogenetikus modellezést, melyet etnikus történelemnek – angolul ethnic history – is szokás nevezni. De ahogy a neve is mutatja, ez az etnoszon, mint néprajztudományi fogalmon alapszik. Vagyis csakis az etnológia – összehasonlító néprajz – módszereivel tanulmányozható, mivel ez valóban etno-szpecifikus tudományág. Az archeológia kultúrák, az archeogenetika biológiai csoportok, populációk, míg a nyelvészet az egyes nyelvek történetét tudja vizsgálni, de ezen fogalmak és az etnosz kapcsolata rendkívül összetett és nehezen meghatároztató. Vagyis ki kell jelentenünk, hogy

az említett tudományágak – régészet, archeogenetika, nyelvészet – csak segédtudományokként használhatók

az őstörténet vagy etnikus történet feltárásában.

Ön a belső-ázsiai sámánhit kiváló ismerője. Lát lehetőséget arra, hogy rekonstruáljuk a magyarok őseinek vallását?

A magyarok őseinek hitvilágát természetesen nem lehet rekonstruálni. Ugyanakkor a magyar népi hiedelmek számos elemének belső-ázsiai párhuzamait sikerült felfedeznünk. Az etnológiai kutatások valóban egy füvespusztai, lovasnomád kultúra képét rajzolják ki.

A nyugati-szibériai baraba-tatárok sámán hagyományainak vizsgálata során Diószegi Vilmos (1923-1972), az MTA etnológiai osztályának alapítója rájött, hogy abban keveredtek az uráli – szamojéd, obi-ugor –és dél-szibériai török elemek. Egy baraba sámándob elemzése pedig arra vetett fényt, hogy a „Fehérlófia” mesetípus fontos része volt a dél-szibériai pogány törökök mitológiájának, mert a mese alakjait a sámánok a dobokon is ábrázolták.

Fehérlófia tulajdonképpen a dél-szibériai törökök körében az őssámán alakja,

aki először utazott az alsó világba, hogy ott annak gonosz lényeivel megküzdjen. Ennek magyar párhuzamai Kapanyányi-monyók, a kígyó és a sárkány.

***

Somfai Kara Dávid (1969) turkológus, mongolista, etnológus, az ELKH Bölcsészettudomány Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa.

(Mandiner nyomán SzKR)

Hunor és Magor földjén. Régészeti kiállítás a korai magyarság Kaukázus-vidéki emlékeiből