Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Római várost találtak a régészek Gyulafehérváron

Nemzetközi jelentőségű, Romániában egyedülálló római kori leletekre bukkantak Gyulafehérváron, ahol augusztus óta jó állapotban fennmaradt római kori utakat, épületeket, tereket, ritka padlóburkolatot és egy szekéralkatrészt tártak fel a régészek.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Radu Ota, a régészeti feltárás vezetője szerint a lelőhely nemzetközi jelentőségű és egyben Európa egyik legnagyobbjának számít. A lelőhelyen feltárt régészeti leletek rendkívül gazdagok és jó állapotban vannak:

„az út tökéletes állapotú, és a kifogástalanul lerakott kőlapokon megtett néhány lépcsőfok azt az érzést kelti, mintha az ókori városban sétálnánk. A talált feliratok egy gazdag és aktív helyi elit létezését bizonyítják. Minden egy intenzív városi életre és egy virágzó, római modell szerint felépített közösségre utal.”


Radu Ota kijelentette: Gyulafehérvár helyén egykor két, egymástól mindössze két kilométerre lévő római város is állt. A most előkerült épületmaradványok, a provincia leggazdagabb városa, a Marcus Aureliusról elnevezett Colonia Aurelia Apulensis részét képezték, annak északkeleti részén álltak.

A feltárás egy 5000 négyzetméteres területen eddig tizennégy utat és teret, valamint a Római Birodalom különböző időszakaiból származó épületeket hozott napvilágra, köztük egy huszonnyolc négyzetméteren megmaradt, kerámialapokból készült padlóburkolatot, valamint két, egészben fennmaradt feliratot, amiket az isteneknek szenteltek. Mindezek mellett a Jupiter képével díszített, bronzból és ólomból készült kocsialkatrész is hatalmas érték, főleg, hogy Dacia egykori területén most először találtak ilyet.

Radu Ota régész javasolja felvételüket az UNESCO világörökségébe is.

A kötelező régészeti feltárás mindössze két hónapja kezdődött, és a jövő évben is folytatódni fog. A városháza képviselői azt mondják, hogy a 9 millió eurós buszpályaudvar-projektet átalakítják, hogy a maradványokat a helyszínen megőrizzék.

(főtér.hu és mti nyomán Szent Korona Rádió)

Rendkívüli régészeti felfedezés Székesfehérvár határában

Láthatatlanok: film készült a szovjetek ellen legtovább kitartó ’56-os hősökről

 

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.