Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

Forum Dextrum – Jobboldaliságunk körvonalazása

A Betyársereg, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Légió Hungária, a három legnagyobb pártpolitika feletti, jobboldali szervezet vezetői ültek össze egyeztetést tartani, melynek célja, hogy közösen fogalmazzuk meg: Mit jelent számunkra a XXI. században a valódi jobboldaliság?

Ősi figyelmeztetés új köntösben: Podcast Baranyi Tibor Imrével az Alpha Hullámban (Kereszténység 1.rész)

Baranyi Tibor Imre teológus, író, műfordítóval, a Kvintesszencia Kiadó alapítójával a három világvallás elemzését tűzte ki maga elé az Alpha Hullám. A vallások szerepe, megjelenése, rítusaik és hatásaik a társadalomra meghatározóak. Habár az abszolút ponttól való eltávolodás az idő előrehaladtával ezen intézményekre is rátelepszik belülről megmételyezve azok alapküldetését az Istenhez való hazatalálást.

Gődényék ellentüntetéssel mennek neki a Mi Hazánknak

Tegnap (március 13-án) Gődény György gyógyszerész, az Orvosok a Tisztánlátásért csoport és a Magyarországi Zsidó Örökségvédelmi Egyesület vezetője a Facebookon jelentette be, hogy ellentüntetést szervez a parlament elé március 15-én, oda, ahova a Mi Hazánk vonul a Vigadó téri tüntetése után. Ezzel kapcsolatban a Mi Hazánk Mozgalom elnöksége közleményt adott ki, amelyet változtatás nélkül közlünk:

Saját ingatlanját védte a végrehajtóktól gáz-riasztóval, 4 évet kapott (videó)

Négy év letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a férfit, aki 2019-ben egy általa jogtalannak vélt kényszerkilakoltatás során gázriasztó fegyvert használt ingatlanja védelmében. Bander Ferenc azóta próbálja bizonyítani igazát, mindeddig sikertelenül. A jelenleg az Állampusztai Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben büntetését töltő férfival készített interjú során számos olyan körülményre derült fény, ami azt mutatja, a szolnoki […]

A szivárványos zászló középületekre való kihelyezése nem vált ki szándékosan megbotránkozást – így érvel az ügyészség

„A szivárvány zászlót kihelyező személyek szándéka nem arra irányult, hogy másokban megbotránkozást keltsen, és a szabálysértés elkövetése, amúgy is csak szándékos magatartással lehetséges” – Ilyen és ehhez hasonló nevetséges és primitív indoklásokkal utasította el az ügyészség a középületekre kihelyezett szivárvány zászlókkal kapcsolatos feljelentést.оформить заявку на микрозайм онлайн

Cigányok között: „Várandós” cigánylányt erőszakolt meg (?) kétszer a „párja”

Kerepes és Kistarcsa környékének hírneve Borsodéval vetekszik a közelmúltban megsokasodott bűncselekmények miatt. Korábban beszámoltunk róla, hogy a HÉV-en egy cigány majdnem megerőszakolt egy nőt, tömegverekedéssé fajult egy családi perpatvar a kistarcsai cigánytelepen és még tavaly megvertek egy férfit a cigányok, abból az okból, hogy az szólni mert nekik az elviselhetetlen dajdajozás miatt, továbbá majdnem lelőttek egy […]