Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Baranyi Tibor Imre: A halál mint vég és kezdet (megnézhető előadás)

A halál egyrészről – mint lezáródás és bevégződés – dráma és tragédia a magát kizárólag az élet körében megélő ember és hozzátartozói számára. Ez rémálom és tabu a materialista „civilizációban”. Az „úgy sem tehetünk ellene semmit, jobb tehát nem is gondolni rá” és az „élvezzük az életet, úgyis meghalunk” jegyében. Másrészről azonban a helyesen megélt saját halál – mint kezdet – az élet életen túli értelme.

Az, ami nem vagy alig-alig érhető el az életben – a feltételek nélküli boldogság és felszabadulás –, megvalósulhat a halálban és a halált követően: a sikeres spirituális megvalósítás következtében. Az élet önmagában és amennyiben maradéktalanul véget ér a biológiai halálban, teljesen értelmetlen. A halál azonban nem csak vég, hanem kezdet. Az élet valódi értelme a halálban mint transzcendentális nyitásban tárulhat fel a megvalósító önátélésében. Ekkor a halál – a szorongás és a rettegés forrása helyett – az élet értelme lesz.

(Kvintesszencia Kiadó – Szent Korona Rádió)

Nincs morál, kell a terror? Folyamatosan bántalmazzák az ukránok a golyófogókat

Az ukrán Állami Nyomozó Hivatal bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ...

Orosz-ukrán háború

2026. 07. 1.

transz pedofil

33 évet kapott az elmebeteg transz pedofil kongresszusi képviselő

2020-ban egy sor LMBTQP-lobbista ünnepelt, amikor megválasztották az USA első ...

LMBTQP

2026. 07. 1.

Telegram posztjaink (2026.06.30.)

Monacóban robbantottak az ukránok!?; Ukrajna indiai férfiakat toboroz; Migráns lövöldözött egy németországi gyermekvédelmi intézményben – Telegram posztjaink (2026.06.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 1.

Kalasnyikov

Az AK-tól az AK-Gucci-ig – Az idők szavai (2.Rész)

A hidegháború végére az AK-platform nem csupán a szovjet katonák ...

Militarizált övezet

2026. 06. 30.

A valóság spirituális dimenziója

Dugin: A halál pillanatában válunk először képessé arra, hogy a valóságot olyannak lássuk, amilyen valójában

Alexander Dugin szerint a cél az, hogy ebben a világban, ...

Jobboldaliság

2026. 06. 29.

Telegram posztjaink (2026.06.25.)

Az éjjel a Dunába dobálták a magyar zászlókat; Államilag támogatott gyilkosság áldozata lett egy gyermek Hollandiában; Vallásgyalázó előadást tartott Hodász – Telegram posztjaink (2026.06.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 06. 29.