Hosszas hallgatás után újra felcsendült a nemzeti rock a Magyar Szigeten. A hagyományos helyszínektől eltérően idén a csodaszép Ásotthalom adott otthont az ingyenes rendezvénynek az Ásotthalmi Önkormányzat és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében. Körülbelül 4-5.000 fő fordult meg a legendás rendezvényen, ami sikernek tekinthető a távoli helyszínt és a hétköznapi időpontot is figyelembe véve. A közösségi médiában is folyamatosan törölték és tiltották a fesztivállal kapcsolatos híreket.
Az idei fesztivál egy estés és két napos volt, július 10. és 11. között. Az első nap estéjén a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom vezetésével “vármegyés” dalárdán vehettek részt a jelenlévők a kemping területén, ami igencsak családias volt, azonban a hangulat ezáltal valóban a kezdetekre emlékeztetett, amikor is 2001-ben még az új fesztiválon szinte minden résztvevő elfért a tábortűz körül.
Az első napon, a fesztivál főszervezője, a település polgármestere Toroczkai László hivatalosan is megnyitotta a 17. Magyar Szigetet. A nap további részében a koncertek előtt különböző programokkal várták az érdeklődőket.
A legelső beszélgetés a sajtóklub volt, amit Kisberk Szabolcs vezetett le Lantos János, Gulyás Balázs és Almássy Ferenc között:
A második beszélgetés Toroczkai László (Mi Hazánk), Tyirityán Zsolt (Betyársereg) és Barcsa-Turner Gábor (HVIM) között zajló “Merre tovább nemzeti oldal?” címmel zajlott. Nagyon sok, a hazafias oldalt foglalkoztató kérdést megvitattak. Megtekinthető ez is online már:
A délután további részében megtörtént a történelem első Szilágyi Mihály, a hős nándorfehérvári várparancsnok szobrának avatása.
Az esti koncertekre mintegy 1500 ember gyűlt össze, mely nem is csoda, hiszen három, igen népszerű rockzenekar lépett színpadra: a Moby Dick, a Kárpátia és a Romantikus Erőszak.
A második nap is a szokásokhoz híven zajlott, délelőtt és délután előadások, este koncertek. A sort, a Magyar Szigeten kezdetektől előadó, népszerű jogtörténész dr. Varga Tibor kezdte Mátyás királyról szóló előadásával.
Ezután Budaházy György és Barcsa-Turner Gábor beszélgetése következett, mely a nemzeti küzdelem és jogvédelem elmúlt 20 évéről szólt, számos kulisszatitkot megtudhattunk, például azt, hogy ők maguk hogyan élték át a 2006-os TV székház ostromot, illetve hogyan bújkált Budaházy György sok hónapon keresztül a gyurcsányi hatalom elől.
Majd újabb fontos téma következett, mely nem a múltunkkal, hanem a jövőnkkel foglalkozott, Dúró Dóra (Mi Hazánk), Budaházy Edda (Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom) és Téglásy Imre (Alfa Szövetség) tartott kerekasztal beszélgetést Magyarország népesedési problémáiról.
Este pedig felléptek a Palmetta, az Ismerős Arcok és a Historica zenekarok. A fesztivált a résztvevők hajnalig tartó mulatozással zárták.
Képes összeállításunk:
(64 – Szent Korona Rádió)