A lehető legnagyobb terjedelmű fegyvercsomag az új helikopterekhez

A lehető legnagyobb terjedelmű fegyvercsomag az új helikopterekhez
Bátor Opos, a sárkányölő

Sokszor úgy érezzük, hogy a legendákban túlzásokkal találkozunk. Különösen igaz ez, ha a régmúlt hőseiről szól a történet. Mosolyogva olvassuk a sárkányok legyőzéséről vagy az óriások megöléséről szóló történeteket, és biztosak vagyunk benne, hogy csak nagyotmondás az egész. Bátor Opos vitéz esetében is hasonlóképpen vélekedhetünk, mindenesetre azért elgondolkodhatunk rajta, hogy honnan eredhet a mítosz.
A vármegyés gyerek és ifjúsági tábor idén is hatalmas sikert aratott (videós képes beszámoló)

Némileg megújult formában, de változatlan szellemiséggel folytatódott az évről évre megrendezésre kerülő Nemzeti Gyerek és Ifjúsági Tábor, amit a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezett. Idén Gödöllőn és összevonva a kicsiket és nagyokat tartottuk meg a táborunkat, ami mindenki épülésére szolgált.
Csillagok Útján: Hajóút Visegrádra Dr. Varga Tiborral

Budapestről Visegrádra: Hajóút a földi paradicsomba 2018. július 28-án.
Sólymok gyülekeznek Magyarország körül

A közelmúltban két szomszédunk is az F-16 mellett tette le voksát, az egyik Szlovákia, a másik Horvátország. Kezdjük időrendben. A horvát döntés még márciusban született meg, az utolsó pillanatban. Néhány MiG-21-esük hadrafoghatósága olyan alacsony volt, hogy Magyarország hivatalosan is felajánlotta a légirendészeti feladatok ellátását. Damir Krsticevic az egyik leendő horvát F-16 kabinjában, a pilóta helyén […]
Tanárok rontják meg a gyerekeket az iskolákban az LMBTQ fertőjével (hanganyag és javítás)

Leleplező hanganyagot készített az egyik olvasónk a „Budapest Pride” egyik nyilvános beszélgetéséről. Nem számítottak arra sem, hogy elmegy Budaházy György és kérdéseket fog feltenni. Gyakorló tanárok fejtik ki, hogyan kellene az iskolában megjeleníteni a homoszexualitást, „elfogadóbbá” tenni a többi gyereket ezzel a jelenséggel kapcsolatban, amihez még iskolai füzeteket is készítettek, illetve tanároknak mindenféle „kézikönyvet” terjesztenek. […]
Három orvos cenzúrázott publicisztikája a gender-tudományról

Orvosi szemmel a homoszexualitásról… címmel közölt egy komoly tanulmányt a Mindset nevű pszichológiai szaklap. Aztán hamarosan törölték az oldalról, de az internet nem felejt (lásd az alábbi képet). Most egy az egyben közöljük a cenzúrázott tanulmányt.
Elrettentő jövőkép Kanadából, ahol már szinte kötelező…

Kanada, ahol már a katolikus iskolákban is van gender-kurzus, hogy 7 évesen megtanulják a szexpózokat, és ahol a homoszexualitás a legnagyobb érdem. Vannak 4 éves „nemváltók”, 12 évesen élhetnek szexuális életet legálisan. Tabunak számit a bevándorlás problémája, és egy sor egyéb társadalmi probléma, de kötelező jó példaként elfogadni a buzeránsokat. Olvasónk levele.
Lovagrendek a Magyar Királyságban

Hazánkban a keresztesháborúk idején alakultak meg az első lovagrendek, amelyek tagjai az olyan szokásos fogadalmak mellett, mint szegénység, az engedelmesség és a szüzesség, arra is kötelezték magukat, hogy egész életükben harcolni fognak az egyház ellenségei, vagyis a hitetlenek ellen…
Hogyan állította meg a HVIM a vonaglást? Képes, videós beszámoló az idei ellenállásról

Idén húsz vármegyés sikeresen jutott be a homokos felvonulásra és állták el a menet útját 5-7 percre, nem kis riadalmat okozva. Odakint Budaházy Györgyék vezetésével körülbelül 200-300 ellentüntető tiltakozott motoros felvonulással vegyítve. Este a Romantikus Erőszak intézett „hangtámadást” Conchita Wurst elnevezésű lény koncertjével szemben. Barcsa-Turner Gábor, a HVIM vezetőjének összegzése a beszivárgó akcióról és az […]