A nikápolyi csatavesztés után (1396) hosszú ideje béke honolt a déli határokon. Nem a törökök hódító kedve csökkent, hanem Európánál nagyobb problémájuk akadt: Timur Lenk, a sánta mongol hódító. Olyan vereséget mértek az ankarai csatában a mind jobban felkapaszkodó Török Birodalomra, hogy másfél évtizedig tartott ezt a csapást kiheverniük. (Bajazid szultán – a Villám – aranyketrecben végezte a kán udvarának mutogatni való, legegzotikusabb vadállataként.)
„Most a Mezőn mindenki veszt
S vér-felhők futnak szabadon
S hű csapatomat most leltem meg,
Most leltem meg csapatom,
Az életből kikényszerültet.”
Ady Endre A halottak élén (részlet)
A fehér erőd
Luxemburgi Zsigmond magyar király ezekben az esztendőkben mindennel foglalkozott, csak éppen a törökökkel nem. Előszőr azért, mert túl gyengék voltak, utána pedig azért, mert már túl erősek. A keresztény Európa elmulasztotta az esélyt, hogy a meggyengült muzulmánokra végső csapást mérjen, és visszakergesse őket Anatóliába. Mire pedig észbe kaptunk, az oszmán hadak ismét a délvidéken garázdálkodtak, és a kezüket nyújtogatták a magyar határvárak után.
A déli védelem kulcsát Nándorfehérvárt idejében meg tudták szállni a magyar csapatok. Ezt Lazarevics szerb despota még átengedte Zsigmondnak, de Galambóccal már gondok voltak. A vár szerb kapitánya tizenkétezer aranyat követelt a magyar királytól – mondván, hogy Lazarevics éppen ennyivel tartozik neki. A követek addig alkudoztak, amíg a többet kínáló törököké lett a Duna jobb partján fekvő fehér erőd.
Galambóccal szemben a Duna bal partján magyar oldalon Zsigmond parancsára régi romokon új ellenerőd épült. Szentlászlóvára vaskos falairól korszerű ostromágyúkkal lehetett tűz alatt tartani a túlpartot. 1428 tavaszán aztán magyar hadigályák csorogtak le a vadregényes folyamon (aminek a parancsnoka Rozgonyi Istvánné Szentgyörgyi Cicelle volt). Annyi előkészület után májusban elkezdődtek a hadműveletek.
Nem volt hát más választás elérkezett az idő, hogy a sebtében de eredményesen felállított délvidéki védvonalba ( Nándorfehérvár – Szendrő – Keve – Szörényvár) szálkaként fúródó erősségből ki kell füstölni az ellenséget. Ki kellett űzni a törököt a galambóci dúcból…
Az ostrom
A magyar gályák rögtön az ellenőrzésük alá vonták a Alduna ezen szakaszát, és megkezdték a tüzérségi előkészítést, amiben jeleskedtek Szentlászló lombard pattantyúsai is. Napokon át bömböltek az ostromágyúk, sziszegtek a kővetők Duna partjáról, és a folyón cirkáló hadihajókról. Reszketett a föld, remegtek a rontott falak, sűrű füstfelhő dőlt a fellegeknek, lángnyelvek csaptak a magasba, eltakarva a napot, miközben a Rozgonyi István temesi főispán vezette derékhad átkelt a folyón. A hadjárat vezetője maga a magyar király Zsigmond volt. A magyar bandériumok kiegészültek még Witold litván nagyfejedelem, a legendás lengyel fekete lovag Czerny Zawisza, és Dan havasalföldi vajda segédcsapataival, ami így körülbelül 25 ezer főt számlált. A csapatoknak igyekezniük kellett. Tartottak attól, hogy II. Murád szultán – a Villám fia – meglepi őket. Mert ha a szultán közeledik, akkor 100 ezer katonát hozhat magával…
Lovagok a folyóparton
A vár falai már roskadozni kezdtek, és Rozgonyi a sereg fővezére már a végső rohamról tárgyalt Zsigmonddal, amikor a figyelők jelentették, hogy közel a felmentés. A török csapatok rohamléptekkel közelednek Galambóchoz. A király nem mert kockáztatni a háromszoros túlerőben lévő szultán ellen, így követek útján fegyverszünetet kért. Galambóc török kézen marad, a magyar sereg pedig sértetlenül átkelhet a folyón hazai területre. Murád elfogadta a feltételeket, május utolsó napjaiban a keresztény had megkezdte az átkelését Szentlászló alá.
Az evakuálás eleinte lassan, és vontatottan haladt. A csapatok a parton zsúfolódtak össze, teljes káoszban, és a türelmetlenség egyre több áldozatot követelt. Délig három lengyel, nyolc oláh, és négy magyar lelte a halálát, pedig a törököknek még nyomuk sem volt. A Duna világoskék tintaként hömpölygött a várfalak alatt, csak a magyar csapatszállító gályák ringatóztak rajta csigalassúsággal a vakító napfényben, amikor velőtrázó ordítás szakad fel Galambóc török védőinek torkából. Felbukkantak a török előőrsök. Amik nem előőrsök voltak, hanem a szultáni sereg elit szpáhi lovassága. Sakálként özönlöttek elő a folyókanyarulatból, a környező hegyek erdeiből akindzsiket, martalócokat húzva maguk után. Rögtön a partra feszült magyar seregre vetették magukat. A gályák eddig a had felét szállították át. A gyalogosok többsége, a kunok, a lengyelek, a nemesi bandériumok és a király is még Galambóc alatt volt. (Zsigmondot kérték, hogy hajózzon át korábban, de Czerny Zawisza határozottan kérte, hogy mutasson lovagkirályi példát a még várakozó harcosoknak.)
A támadók tömött sorait látva rögtön kitört a még nagyobb pánik. Immáron Galambóc védői is nyílzáport zúdítottak a parton veszteglők nyakába. Az erős sodrás lehetetlenné tett mindenfajta fegyveres-vértes átúszást, vagy átúsztatást, így nem maradt más hátra, mint szembe fordulni az ellennel. Ám amikor az akinzsik már eléggé kisodródtak a partra, a szpáhik pedig már teljesen bekerítették a parton rekedteket megszólalt a magyar tüzérség. Szentlászlóról, és a hadrendbe fejlődött magyar gályákról gyilkos pergőtűz zúdult a támadókra. A térdig érő vízben a lengyel lovagok acélfala mögött Rozgonyi István és a magyarok a testükkel védték a királyt és várták, hogy a gyilkos ölelésben hátha befut egy gálya.
Egy asszony páncélban
Rozgonyiné vezetése alatt a magyar flottilla gyorsan reagált. Kiváló tüzéreikkel sikerült visszaverni a török naszádok rohamait, – amik a Morava folyóból ereszkedtek Dunába -, és lombardok is boszorkányos ügyességgel lőtték az ellenséget a szemközti falakról. A magyar vezérgálya a pontos ágyúit, és a kis távolságot kihasználva zavarta szét a félholdas hajóhadat. A lengyel lovagok falanxa már egy órája verte vissza a parton a sorozatos rohamokat. A hídfőállás területe egyfolytában olvadt, ahogy a janicsár századok is bekapcsolódtak a harcba. Zsigmond király felbukkant, majd elmerült a vörössé vált folyamban, ahogy a védői a nyílvesszők elől időnként a víz alá nyomták. Majd a halál fuvallatán szinte a semmiből befutott Rozgonyi Cicelle gályája. A királyt a Duna vérhabján menekítették a hajóra, ami sortüzekkel fedezte a visszavonulást. Rozgonyiné páncélmellényben, fehér ingben, az oldalán csatapallossal igazgatta a tűzéreit, szedte fel a sebesülteket, mentette a férjét és a királyát. A maradék sereg, – akik látták Zsigmondot a gályán – fegyvereiket hátrahagyva úszva indult a túlpartra. Czerny Zawisza és a hős lengyel lovagok mind egy szálig Galambóc partján vesztek.
Utóhang
Nem a török hírlánc mondott csődöt. Murád szultán a szavát megszegve előre megfontoltan támadt a kiszolgáltatott keresztény seregre. A hitetleneknek adott szó mit sem ér. A galambóci fiaskó ismét megtépázta a magyar király önbecsülését. Zsigmond remek politikus, kiváló diplomata, igazi uralkodó, de csapnivaló katona volt. Ahányszor táborba szállt a seregeivel minduntalan csúfos vereséget szenvedett. 1428-ban is csak a harcosai önfeláldozásának köszönhette, hogy a feje a helyén maradt. A szentlászlói vecsernye után a király rögtön Nándorfehérvárra sietett, ahol a Lazarevics István helyére lépő Brankovics György szerb despota közbenjárásával három éves békét kért a szultántól.
„– Az igazi erő nem a férfikarban lakozik – mondta szomorúan az aranyhajú angyal a csillagfényben. – Az igazi erő a fájdalomból merítkezik. Mind elvesztettünk már valamit, valakit. Néhányan mindent, és mindenkit. A fájdalom ad erőt, hogy visszaszerezzük magunknak a legfontosabbat: az önbecsülésünket, ifjú barátom. Ha visszaszerezzük az önbecsülésünket, visszaszerzünk mindent, ami valaha a miénk volt.”*
Forrás:
Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme VI. Hadjáratok Zsigmond egyedüli uralkodása alatt. 1396-1437. 14/b. Az 1428. évi galambóczi hadjárat és az azt követő események 1431-ig.
Karczag Ákos-Szabó Tibor: Erdély, Partium és a Bánság erődített helyei. Várak, várkastélyok, várfalak, barlangvárak, sáncok és erődítmények a honfoglalástól a 19. századig.
*Az idézet Bán Mór Hunyadi a Hajnalcsillag fénye c. kötetből származik. (185.oldal 14.fejezet)
(Nyitray György Puskaporos szaru – Szent Korona Rádió)