Merénylet Bagdadban: autóba rejtett pokolgépet robbantott az Iszlám Állam

Autóba rejtett pokolgép robbant szerda délelőtt egy bagdadi piacon, egy szépségszalon előtt. A merényletet az Iszlám Állam vállalta magára. Az áldozatok száma egyre nő, először 37 halottról és 54 sebesültről lehetett tudni, de a rendőrség már 50, majd 64 halottat számolt össze. A sebesültek száma minimum 80, az al-Jazeera szerint eléri a 100-at is.
A 44. gyermek

A HVIM szegedi tagszervezete Filmklub címmel heti rovattal jelentkezik, mely benyomásainkon keresztül igyekszik érdeklődést kelteni értékesebb alkotások iránt.
Történelmi Novellapályázat – Arany Sas Díj 2016

A 2010. novemberében a magyar nyelv és irodalom ápolására alapított Magyar Irodalmi Lap (MIL) fennállása alatt immár 25.000 művet tett közzé. A Lap évente megrendezi hagyományos történelmi novellapályázatát.
Nógrád megye íjászai összefogtak a bebörtönzött székely hazafiakért

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom balassagyarmati tagszervezete már többször is kiállt Beke István és Szőcs Zoltán székely vármegyés vezetők mellett. Most eljött az idő, hogy anyagilag is támogassák a két családot egy jótékonysági íjászverseny keretében.
Vármegyés összetartás Gyimesbükkben

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) erdélyi szervezetei az ezer éves határ mentén meghúzódó Gyimesbükkben találkoztak. Találkoztak mindazok a bátor szívű hazafiak, akiknek vállait most nagy súly nyomja, hiszen bajtársaik ártatlanul sínylődnek a román hatalom fogdáiban. Ezekben a nehéz időkben még nagyobb szükség van olyan elszánt fiatalokra, akik a nagy ellenszélben is hirdetik az igazságot […]
Hétvégén közel 200 migránst fogtak

Nem unatkoztak most sem a rend éber őrei, országunkba közel kétszáz migráns akart bejutni, de csak a rendőrautó hátsó üléséig jutottak.
Toroczkai László: helyzetjelentés a migráns-frontról

Sokan szeretnének tisztán látni migráns-fronton, kérdezik, hogy mi a jelenlegi helyzet, most akkor jönnek Magyarországra, és maradnak-e nálunk az új honfoglalók, vagy sem? Jól végzi-e a dolgát a magyar kormány vagy nem?
Idén nyáron is Oi-Kor kupa

Idén nyáron nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az Oi-Kor kupa, mely amellett, hogy egy kiváló sportesemény a bajtársi kapcsolatok ápolására is remek lehetőség.
Miért bénulsz le, amikor élesben kellene harcolnod?

Fontos írást közlünk, aminek a témafelvetése független minden irányzattól, stílustól, a probléma megoldása is részben az, bár a szerző nyilván saját harcművészetén, a ninjutsun keresztül közelíti meg. A kérdés, hogy miért blokkol le az illető, ha harcra kerülne a sor? Erre keressük a választ, ami mindenki számára hasznos tanácsokat tartalmaz, aki jár valamilyen edzésre, illetve […]
A fiatal migránsok túl agresszívak ahhoz, hogy fiatalkorúak börtönében helyezzék el őket

Nem bír a lopás és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt letartóztatott fiatalkorú migránsokkal a wiesbadeni fiatalkorúak büntetés-végrehajtási intézete, ezért tizennyolc fiatalt felnőtt börtönökbe szállítottak át. A többségében észak-afrikai migránsok túl agresszívak ahhoz, hogy fiatalkorúak börtönében helyezzék el őket – írja az intézet közlése alapján a FAZ.