Több mint 300 megbírságolt a Székely Szabadság Napja miatt

Még hét büntetés kiosztva, pervesztés másodfokon – íme, az eheti lajstrom csak az erdélyi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalomnál. Információink szerint körülbelül 300 főt büntettek meg a románok. Egy részük ott sem volt a felvonuláson március 10-én, akik pedig ott voltak a bejelentett tüntetésen „csendháborítás” miatt kapják a csekkeket.
Vihar előtti csend: az elmúlt 24 órában egyetlen migráns sem érkezett

Vasúti kocsikba költözött át a migránsok egy része a görög–macedón határon. A menekültek szerint ott sokkal jobb körülmények uralkodnak, mint a sátortáborokban. A határon hetek óta több ezren várakoznak arra, hogy folytathassák útjukat Nyugat-Európa felé. Eközben jelentősen csökkent a Görögországba érkező migránsok száma, a vasárnap életbe lépett török–EU egyezmény miatt.
Trump felesegesnek tartja a NATO-t

A republikános színekbe öltözött üzletember, Donald Trump, az USA közelgő elnökválasztásának egyik esélyese jó ideje hazánkat is érintő kijelentéseket tesz, ezzel pedig koránt sincs egyedül pártjában.
Orwelli világot épít a kormány – lekapcsolt mobilok, lehallgatott hívások, lekövetett bankszámlák

A brüsszeli támadások után a kormány újra elővette az alaptörvény-módosítást: terrorhelyszín közelében csak SMS-t küldhetnénk, a bankszámlákba belenézhetnének, a telefonokat lehallgathatnák, de új szerv is létrejön kémkedésre, mert úgy tűnik, a TEK ehhez tényleg nem elég.
Belga főügyész: bizonyított kapcsolat van a brüsszeli és a párizsi terrorcselekmények között

Bizonyítékot nyert, hogy a keddi brüsszeli terrortámadás elkövetői között lévő testvérpár, kapcsolatban volt a párizsi öngyilkos merénylőkkel – jelentette ki újságíróknak a belga szövetségi főügyész.
Leállította a Microsoft a mesterséges intelligenciáját, mert Hitlert éltette

A mesterséges intelligenciák már közel elértek arra a fejlettségi szintre, hogy tömegesen vegyék át a mindennapi feladatokat az élet legváltozatosabb területein. Több világcég, így például a Google, az IBM vagy a Microsoft is dolgozik olyan intelligens rendszereken, amelyek a ma használt számítógépektől eltérően asszociációkra, intuícióra is képesek. Ezek egyike volt a Microsoft Tay nevű rendszere, […]
Építkezni akarunk – Interjú Lipták Tamás fővárosi HVIM vezetővel

A HVIM Pest megyei régiója egy interjúsorozatot indít útjára, mely arra hivatott, hogy a megyei tagszervezet vezetők bemutatkozzanak és megosszák az érdeklődőkkel, hogy milyen jellegű tevékenységet folytatnak, de ami talán ennél is fontosabb, hogy milyen rendezőelvek mentén folyik a munka. A sorozatnak nem titkolt célja, hogy azon személyek, akik szervezeti keretek közt kívánnak tevékenykedni megismerhessék […]
Botrány Zágrábban!

12 gépet újíttattak fel Ukrajnában, amelyek tavaly júliusban álltak hadrendbe,8 hónappal később már csak három bevethető példány maradt, ötöt ki kellett vonni a hadrendből.
„REFUGEES WELCOME?” – Az újabb terrortámadás margójára

Egész Európán végigsöpört ma reggel a félelem. Stockholmtól Madridig, Brüsszeltől Budapestig retteg Európa, mert valamiféle elmebeteg ideológia, félreértelmezett humánum miatt terroristák ezrei szivárogtak a vén kontinensre tavaly és idén. Európa retteg, a terroristák pedig tapsolnak, mert tervük sikerült. A húsvét, a feltámadás ünnepének közeledtével gondoskodtak arról, hogy a túlélők újjászületésüket sírva, rettegve és félelemben ünnepelhessék. […]
Viricselés mindenkinek

Az elhízott, édesszájú turista kénytelen érdeklődni az alternatív táplálkozás iránt, mert nem tud felmenni a hegyekre. Én is így vagyok ezzel. Az édesítőszerek világát veszélyesnek tartom, ezért természetes, de szénhidrátmentes megoldásokat keresve jutottam el a xilithez, és reggeli teáimat egy ideje ezzel ízesítem. Persze rögtön lecsaptam a témára, amikor megtudtam, hogy egy közelemben lakó barátom […]