Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vádat emeltek a Kárpátia és Csibi Barna ellen is az oláhok

A románok megőrültek: Wass Albert és Nagy-Magyarország miatt „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszának éltetéséért” és „revizionizmusra, xenofóbiára való felbujtás” jogcímen. Megdöbbentő, ahogy az is, hogy a magyarországi külügy hallgat a román magyarellenes kirohanások ügyében.

at emelt a csíkszeredai ügyészség a Kárpátia zenekar frontembere, Petrás János ellen „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszának éltetéséért”.

Az ügyészség szerint a „szélsőséges nacionalista és románellenes” repertoárral rendelkező zenekar rendszeresen, de különösen a 2014. június 6-i, csíkszeredai koncert alkalmával nacionalista eszméket hangoztatott, mind a dalszövegek, mind a koncert közbeni skandálások által.

„A rockkoncert közben az énekes a résztvevőkben románellenes érzelmeket keltett és erősített fel, az intoleranciát és a románok elleni fizikai erőszakot népszerűsítette. A 2014. június 6-i koncerten megállapították a dalok szélsőséges nacionalista és románellenes jellegét a magyarok (székelyek) többszöri harcba hívása által az elveszített területek visszaszerzésére” – áll a közleményben, ahol azt is kiemelik, hogy a románokat többszörösen megsértették a „megszálló” és „bocskoros” kifejezésekkel.

Az ügyészség a Diszkriminációellenes Tanács véleményét is kikérte, amely azt állapította meg, hogy Petrás kijelentései túllépnek a szólásszabadság keretein, mivel gyűlöletkeltő elemeket tartalmaztak.

Csibi Barnát ellen is vádemelés született

A vád szerint 2014. júniusában xenofób és szélsőséges nacionalista jelképeket tartalmazó pólókat árusított. A pólókon többek között Nagy-Magyarország térképek, Wass Albert-idézetek szerepeltek, valamint „Igazságot Magyarországnak” felirat.

Az ügyészség szerint a Nagy-Magyarország térkép megsérti az alkotmány 1. cikkelyét, a pólók pedig revizionizmusra, xenofóbiára való felbujtásra alkalmas elemeket tartalmaztak.

(Tarsindex.ro nyomán Székelyföld nem Románia – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.