szerda, június 10, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam 153 feltételezett tagját vették őrizetbe Törökországban. Nem ez az első alkalom, hogy a törökök letartóztatták az ISIS tagjait.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A műveleteket az utóbbi két hétben hajtották végre szerte az országban, összesen 28 tartományban hazai hírszerzési értesülések és nemzetközi együttműködésből származó információk alapján.

Az előállított gyanúsítottak a vád szerint pénzzel támogatták az Iszlám Államhoz kötődő szervezeteket, és a közösségi médiában a terrorcsoportot népszerűsítő propagandát terjesztettek – közölte a belügyminiszter.


 

Kinyomozták: Az amerikai kormány így finanszírozta az al-Kaidát, a tálibokat és az ISIS-t

Irakban komoly rajtaütést végeztek az ISIS sivatagi rejtekhelyén, 15 terrorista meghalt az akcióban

A New Orleans-i merénylet elkövetőjénél az ISIS zászlaja volt

Több mint száz ISIS tagot letartóztattak Törökországban a napokban

(InfoStart nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az...

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden...

Ott folytatják, ahol a Fidesz abbahagyta – A Tisza is kiszolgálja Izraelt

Az erős és stabil magyar–izraeli kapcsolat mélyen gyökerezik Magyarország...

Védett állat vs. védett növény: Kitiltották a zsidó szervezeteket a római Pride-ról

A római Pride szervezői a palesztinokkal vállalt szolidaritás nevében...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55