
Az ISIS felhívására terveztek terrortámadást a kölni karácsonyi vásárban
Egy 15 éves afgán és egy 16 éves orosz fiú tervezett terrortámadást a kölni karácsonyi vásárban, a két fiatal feltehetően az ISIS felhívására akarta a […]
Egy 15 éves afgán és egy 16 éves orosz fiú tervezett terrortámadást a kölni karácsonyi vásárban, a két fiatal feltehetően az ISIS felhívására akarta a […]
Az osztrák-magyar határon fogták el a robbanószerkezetek tervrajzát birtokló és az Iszlám Államot támogató 18 éves férfit.
A történelem második legnagyobb mészárlásáról kevesen emlékeznek meg, talán csak azért, mert az áldozatok muszlimok voltak. Azonban nem veszi figyelembe a nyugati véleménydiktatúrát birka módon […]
Hasszán Naszrallah, a Hezbollah régóta hivatalban lévő vezetője kritizálta az Egyesült Államokat, amiért az iszlám országokra próbálja ráerőltetni a homoszexualitást. Az augusztus 4-én közzétett tirádát […]
Amerika még 2019-ben intézett egy olyan légicsapást szíriai célpont ellen, melynek során több civil is életét vesztette. A New York Times indíttatására kivizsgálták az esetet, […]
Megtiltotta diákjainak Kanada egyik iskolai tanácsának tagja, hogy részt vegyenek egy könyvklub rendezvényén, ahol Nadia Murad Nobel-békedíjas mutatta be könyvét, amelyben arról ír, hogyan élte túl, […]
Az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezethez köthető fegyveresek rajtaütöttek a nigériai Borno állam kormányzójának konvoján, és megöltek 15 embert – közölte szombatra virradóra hírügynökség is. Babagana Umara […]
Irak miniszterelnöke, Mustafa Al-Kadhimi hivatalos közleményben hívta haza a keresztényeket – a cél az újrakezdés. Az Iszlám Állam terrorszervezet végével a kormányfő azt reméli, Krisztus követői nagyobb […]
Abbas Ali Kadkhadai, az iráni “Őrök Tanácsa” nevű testület szóvivője a libanoni Al-Ahed News számára azt nyilatkozta, hogy a Hezbollah áldozatvállalása akadályozta meg az Iszlám […]
Kedd óta az Iszlám Állam 12 öngyilkos merényletet kísérelt meg, de az iraki katonáknak valamennyi esetben sikerült felrobbantaniuk a milicisták járműveit még azelőtt, hogy azok […]