vasárnap, december 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő Brazíliában kötött házasságot “férjével”, mert ott elfogadóbbak aberrációjával szemben. Lehet jobb lenne ha ott is maradna.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Sebián-Petrovszki László, a Demokratikus Koalíció (DK) pártigazgatója nyíltan vállalta eddigi politikusi karrierje során devianciáját, sőt, még büszkélkedik is abnormalitásával, a Blikknek beszélt arról, hogy júniusban Brazíliában házasodott össze partnerével, a brazil João Affonsóval. Sebián-Petrovszki szerint azért is Brazíliában tartották az esküvőt, mert ott jogilag is elismerik az azonos neműek házasságát.

„A magyar kormány még az unió másik államában kötött azonos nemű házasságot sem ismeri el, számos per van egyébként ezzel kapcsolatban az uniós bíróság előtt”

– tette hozzá a Blikknek az abnormális politikus, aki az esküvő után sajnos továbbra is Magyarországon fog élni férjével. A politikus szerint a DK-nál senkinek nem lehet abból problémája, hogy azonos nemű a párja, ami nem is meglepő egy ilyen felforgató pártnál.

Kívánjuk neki, hogy inkább próbáljon Brazíliában maradni, jobb lenne úgy mindenkinek.

Mi Magunk vlog: 2006 óta nem tiporta a rendőrség így a törvényt

Mesterterv: a Pride résztvevőit meg sem bírságolják

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Durov bírálja az EU-t, amiért az a saját szabályai szerint akarja cenzúrázni az internetet

A Telegram alapítója szerint olyan szabályokat vezet be az...

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Kategóriák

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55