szerda, március 18, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nacionalisták győztes csatája a háborúban – Bezárják a libsi drogelosztót

A pest megyei vármegyések honlapjukon számoltak be a győzelemről. Május elsején tettek egy villámlátogatást az Auróra klubnál, hogy felhívják a figyelmet Soros György egyik budapesti központjára. Az akció eredményességét mutatja, hogy nem egészen két hónappal később a hatóságok bezárják a drogtanyát.

Akkori akciónk (katt) során tagjaink graffitiket fújtak ki az aszfaltra és matricákat helyeztek ki a klub bejáratánál, melyekkel arra kívántuk felhívni a figyelmet, hogy Soros György egyik csápja Budapest szívében zavartalanul fejtheti ki tevékenységét.

1493633463596

Videónk láttán sokan gratuláltak az akcióhoz, voltak azonban, akik szerint a “megjelölésnél” drasztikusabb eszközökhöz kellett volna folyamodnunk. A negatív hangok terjesztőinek egyrészt üzenjük, hogy lépjenek a tettek mezejére és mutassák meg, hogy ők milyen eredményeket tudnak felmutatni, másrészt azok után, hogy júniusban már tartott a rendőrség egy razziát a klubban, ahonnan összesen 15 személyt állítottak elő illegális szerek használatáért és birtoklásáért, a mai napon (2017.06.28.) pedig média értesülések alapján kijelenthetjük, hogy végleg bezárják a klubot drogterjesztés, illetve működési engedély hiánya miatt, mi úgy érezzük, hogy figyelemfelkeltő akciónk minden várakozást felülmúlt.

1493725419543

Az Auróra Klub bezáratása nyilván fájó pont a “Soros Army” számára, ugyanis a Budapest Pride egy hetes rendezvénysorozatának több előadása is itt lett volna megtartva, többek közt egy olyan összejövetel, ahol a nyitottság és elfogadás jegyében csak LMBTQ “emberek” vehettek volna részt.  Azonban jobb lesz, ha hozzászoknak ahhoz, hogy nem működhetnek tovább zavartalanul, mert a nacionalista erők nem nézik tétlenül a deviancia terjesztését.

(– Pest megyei HVIM – Mi Magunk – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Magyar tanulmány bizonyítja: A másfél évesek fele naponta a képernyőn lóg, közben pedig idegronccsá válnak

Egy korábbi magyar kutatás már alátámasztotta, hogy a gyermekek...

Magyar család örököseitől kobozná el a földet a szlovák állam, a kitelepítésre és a Beneš-dekrétumokra hivatkozva

Földelkobzás sújtja egy magyar család örököseit a Beneš-dekrétumokra, illetve...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kategóriák

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Perceken múlott csak az ifjabb Hámenei élete

Irán új legfőbb vezetője, Modzstaba Hámenei túlélte az izraeli...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55