csütörtök, július 31, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elítélték Posta Imrét – 5 évig ülhet fegyházban alkotmányos rend elleni szervezkedésért

A Pest Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben. Mind a 7 vádlottat elítélte a Törvényszék. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Alkotmányos rend elleni szervezkedés, emberölés előkészülete és más cselekmények miatt ítélt el elsőfokon, nem jogerősen hét embert letöltendő, illetve felfüggesztett szabadságvesztésre a Budapesti Környéki Törvényszék.

Az elsőrendű vádlott 2010-ben létrehozta az úgynevezett PI-kört. Bár a bírósági közlemény neveket nem tartalmaz, ebből tudható, hogy Posta Imre korábbi rendőrségi pszichiáterről van szó, aki 2019-ben ismerkedett meg a másod- és a harmadrendű vádlottakkal. A csoport leképezte a demokratikus állami berendezkedést, a másodrendű vádlottat bírói hatalommal ruházták fel, míg a harmadrendű vádlott feladata a kör anyagi feltételeinek koordinálása volt. Csatlakozott a csoporthoz az ötödrendű vádlott, aki videóanyagokat szerkesztett, és a negyedrendű vádlott, aki rendezvényeket szervezett.

2021-ben a kör tagjai ismert közéleti szereplők, politikusok halálos ítéletét fogalmazták meg.

A magukat Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának hívó radikális csoport vezetőit azért állították bíróság elé, mert állami vezetők, bírók és politikusok megölésére biztatták a tagjaikat gyűléseken és az interneten, ahol további tagokat toboroztak. Mindezt kiskorúak jelenlétében.

Elsőfokú ítélet

A Pest Vármegyei Főügyészség alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló előkészület és más bűncselekmények miatt emelt vádat az ügyben.

A Budapest Környéki Törvényszéken szerdán kihirdetett elsőfokú ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett alkotmányos rend elleni szervezkedés és 33 rendbeli emberölés előkészületében, továbbá folytatólagosan elkövetett zaklatás bűntettében mondta ki bűnösnek, és ezért öt év fegyházra ítélte. A másodrendű vádlott három év börtönt kapott.

A harmadrendű vádlottat a bíróság két év négy év próbaidőre felfüggesztett börtönre, az ötödrendűt pedig egy év három év próbaidőre felfüggesztett büntetésre ítélte.

A hatod- és hetedrendű vádlottat próbára bocsátották. Őket zaklatás miatt ítélték el, az ellenük kiskorú veszélyeztetése miatt emelt vád alól a bíróság felmentette őket. A vádirat szerint Bács-Kiskun vármegyei fiatal párról van szó, akik nem anyakönyveztették az otthon született gyermeküket, mert tagadták a magyar állam létét.

A negyedrendű vádlott az eljárás során elhunyt.

Miért káros, amit Posta csinál?

Az alábbi cikkben részletesen kifejtettük pontosan kis is Posta Imre, mit képvisel a szektája és miért rendkívül károsak a valóban jobboldali-hazafias közegre.

Posta Imre és szektája hosszú évek óta ontja magából az összeesküvés-elméleteket, melyek folyamatosan hangoztatják a magyar állam illegitim voltát, mindenhol és mindenkiben zsidókat és ügynököket lát.

Posta Imre őrült hadjáratairól és letartóztatásának körülményeiről az alábbi cikkekben foglalkoztunk:

FRISSÍTVE: Posta Imre vallomást tett társaira, hogy kiengedjék? Félrevezethette a hatóságokat?

“Vizsgálják ki, hogy Magyarország tényleg létezik e!” – Megkezdődött Posta Imre tárgyalása

Posta Imre lekapcsolásáról valódi jobboldali szemszögből

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Drag queenek vonaglottak Tiborcz István spanyol szállodájában (+videó)

A Magyar Jelen hírportál adta hírül, hogy Orbán Viktor...

Nyilvánosságra került szexvideó miatt rúgták ki egy Vas megyei óvoda vezetőjét

Ostffyasszonyfa képviselő-testülete július 29-én, kedden egy rendkívüli ülésen úgy...

Újabb kutatás bizonyítja a szivárványcsaládok kártékonyságát a gyermekekre

A legnagyobb probléma napjainkban, hogy az egészséges és hagyományos...

Egy hároméves kislány korai pubertásba lépett, miután a transznemű apja ösztrogén géljével érintkezett

Egy hároméves kislány korai serdülőkori változásokon ment keresztül, miután...

Alagutakba szorulnának Európa harckocsijai, ha megindulnának Oroszország ellen?

Komoly bajban lenne Európa egy esetleges keleti háború során,...

Kategóriák

Drag queenek vonaglottak Tiborcz István spanyol szállodájában (+videó)

A Magyar Jelen hírportál adta hírül, hogy Orbán Viktor...

Nyilvánosságra került szexvideó miatt rúgták ki egy Vas megyei óvoda vezetőjét

Ostffyasszonyfa képviselő-testülete július 29-én, kedden egy rendkívüli ülésen úgy...

Újabb kutatás bizonyítja a szivárványcsaládok kártékonyságát a gyermekekre

A legnagyobb probléma napjainkban, hogy az egészséges és hagyományos...

Egy hároméves kislány korai pubertásba lépett, miután a transznemű apja ösztrogén géljével érintkezett

Egy hároméves kislány korai serdülőkori változásokon ment keresztül, miután...

Alagutakba szorulnának Európa harckocsijai, ha megindulnának Oroszország ellen?

Komoly bajban lenne Európa egy esetleges keleti háború során,...

Tiszta vizet a pohárba! – Lemondott a szesz-szemita Berg Dániel

Szerkesztőségünk örömmel vette tudomásul, hogy a részeges alpolgármesternek, Berg...

Tényleg büntetés járhat egy fenyegetőző kommentért? Tényleg!

Kétségtelen, hogy az internetes kommentkultúra hazánkban rendkívül alacsonyrendű, alpári...

Videó: Egy szerb férfi hatástalanította a repülőgépen tomboló indiai ámokfutó terroristát

Néhány nappal ezelőtt az EasyJet EZY609-es járatán, amely London...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55