szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

FRISSÍTVE: Posta Imre vallomást tett társaira, hogy kiengedjék? Félrevezethette a hatóságokat?

Posta Imre közveszélyes. Egy korábbi cikkünkben összeszedtük, amiket érdemes tudni róla, a legfontosabb: messze el kell kerülni torz nézeteit. Tavaly szeptember végén fellélegezhettünk, ugyanis a TEK végre lekapcsolta, most házi őrizetbe hazaengedték. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Sajtóhírek szerint Posta Imre immáron több mint egy hete ismételten otthonában tartózkodhat, ugyanis házi őrizetbe helyezték.

A Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője, dr. Kovács Katalin azt mondta: ugyan indítványt tettek a férfi letartóztatásának meghosszabbítására, ám a bíróság enyhébb, a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedést, bűnügyi felügyeletet rendelt el. A Budai Központi Kerületi Bíróság döntése a fellebbezés miatt még nem végleges, erről várhatóan a jövő héten döntenek majd. Ennek ellenére P. Imrét szabadon kellett engedni, nyomkövetővel a bokáján térhetett vissza vidéki otthonába a feleségéhez. Az otthonelhagyási tilalom mellett eltiltották A Facebook, a YouTube és személyes blogjának használatától is. Az elmúlt hónapokban ezeken egyébként a felesége rendszeresen közzétette azokat a hosszas leveleket is, amiket P. küldött neki a börtönből.

A letartóztatását előidéző okok és a súlyosbító körülmények, továbbá a szökés veszélye jelenleg is fennállnak, ugyanakkor a hatóságokkal való együttműködése okán tartották indokoltnak a helyzetváltozás megtételét. A hatóságokkal való együttműködés kulcsszóösszetételként is szerepelhet az ügyben különösen annak fényében, hogy egy másik letartóztatottnak, magát bírónak nevező K. Áronnak továbbra is a börtönben kellett maradnia, a többi előállítottnak hollétéről pedig jelenleg nincs információnk. Ezen tényekből arra következtethetünk, hogy nagy valószínűséggel Posta Imre azért nyerhette el szabadságát, mivel más gyanúsítottakra terhelő vallomást tehetett, a felelősséget rájuk háríthatta. Az előzőekben taglaltakat azért is valószínűsíthetjük, mert államrend erőszakos megváltoztatásának gyanújával letartóztatottakat, főleg vezető személyeket nem szoktak egykönnyen szabadlábra bocsátani.

Frissítés: 

A Posta Imre köreibe tartozó személyek a szektavezérhez köthető egyik Facebook csoportban minden diszkréciót nélkülözve állítják, hogy a hatóságokkal való együttműködés címén valójában azokat félrevezette, hamis információkkal látta el. Előfordulhat, hogy csak valami őrült állításait terjesztik, de az is, hogy valójában hamis tényekkel látta el a hatóságokat. Vajon a téves információk más tettestársak ellen irányulhatnak, hogy saját bőrét menthesse Imre?

Posta Imre újbóli elzárását egyébként a napokban fogják tárgyalni, ugyanis a vád fellebbezett a házi őrizet ellen.

Nem találnak védőügyvédet Postának, senki nem akar vele közösködni

Egy „elrabolt” gyermek története: Posta Imrén eddig csak nevettünk, de már életeket tesz tönkre (frissítve)

„Takonypócok, hülyegyerekek, zsidók” – Posta Imre kiakadt ránk

Mi Magunk – Posta Imre elvitelétől a hiteles „gyurcsányozásig”

(Blikk nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55