vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Többé nem tabu? Donald Trump felkérdezte Dél-Afrika elnökét a fehér népirtás kapcsán

Mint az köztudott, a dél-afrikai fehér népirtást szisztematikusan próbálják elhallgatni és összeesküvés-elméletként beállítani, ellentétben a holokauszttal vagy a BLM propagandatevékenységével. Csakhogy Elon Musk, Trump tanácsadója épp Dél-Afrikából származik. Most Donald Trump a fehér népirtás kapcsán felkérdezte Dél-Afrika elnökét, aki megdöbbenten szembesült azzal, hogy az USA elnöke nem a négermosdató álláspontot képviseli.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az amerikai elnök Cyril Ramaphosával tárgyalt a Fehér Házban, és elsősorban új kereskedelmi megállapodás megkötése lett volna a cél, azonban Donald Trump nem várt irányba terelte a beszélgetést. A fehér farmerek ellen elkövetett bűncselekményekről vonta felelősségre Dél-Afrikát, de ezt a delegáció több tagja is tagadta.

Donald Trump amerikai elnök dél-afrikai kollégáját, Cyril Ramaphosát fogadta az Ovális Irodában. A tárgyalás elsődleges célja egy új kereskedelmi megállapodás tető alá hozása volt, de szót ejtettek a következő G20-találkozóról is, aminek először ad otthon a Dél-Afrikai Köztársaság, a rá következő évben az Egyesült Államok veszi át tőle a pozíciót − számolt be a BBC.

Az amerikai elnök már nyitóbeszédében utalt a két ország közötti feszültségre, amelynek része a fehér dél-afrikaiak Egyesült Államokba költözése. Donald Trump szerint nekik azért kellett elhagyniuk az afrikai országot, mert

Dél-Afrikában népirtás történik,

és ezt meg akarja vitatni Cyril Ramaphosával. Donald Trump tehát azzal vádolta Ramaphosát, hogy azért menekülnek a fehér farmerek Dél-Afrikából, mert szerinte üldözik őket, majd hozzátette, hogy békét akar látni Afrikában, ezért avatkozik be a kongói konfliktusba is.



A Trump által felsorakoztatott bizonyítékok sem voltak elegek

Felvetődött a kérdés, hogy az amerikai elnök miért nem a négermosdató álláspontot közvetíti, miszerint nincs fehér népirtás Dél-Afrikában. Ramaphosa azzal takarózott, hogy ha igaz lenne, akkor nem lennének egy szobában, és azok a barátaik nem lennének részei a delegációnak.

Ekkor Donald Trump mutatott egy videorészletet, amelyben

Julius Malema dél-afrikai ellenzéki politikus a Shoot the Boer (vagyis a Lődd le a búrt) című dalt énekli,

majd egy másik videóban szereplő sírokat is megmutatott, és elmondta, hogy azok legyilkolt fehér farmerek nyughelyei. Az amerikai elnök szerint ez egy szörnyű látvány, soha nem látott hasonlót. Ramaphosa értetlenséget színlelve nézte a felvételt, és megkérdezte, hogy hol készült a videó.

Ezt követően Donald Trump fényképeket mutatott, amelyeken meggyilkolt fehér farmerek láthatók.

Erre válaszul a dél-afrikai elnök igyekezett lerázni magáról a vádakat, és közölte, hogy szerinte Dél-Afrikában olyan demokrácia van, ahol szólásszabadság van, mindenki szabadon elmondhatja a véleményét.

Elismerte, hogy vannak bűncselekmények az országban,

de szerinte ezeknek nem csak fehérek esnek áldozatául. Vitatta Malema állításait, és szerinte tettei nem tükrözik a kormányzati véleményt.

John Steenhuisen dél-afrikai mezőgazdasági miniszter sem értett egyet Trump meglátásaival, úgy véli, hogy a fehér farmerek nem szeretnék elhagyni Dél-Afrikát, csak egy kis részük telepedett le az Egyesült Államokban. Emellett azt állította, hogy az országnak prioritása a farmerek védelme.

Szót ejtettek az orosz−ukrán háborúról is, ahol a dél-afrikai elnök kiemelte, hogy szeretnék látni ennek a háborúnak a végét, ezért támogatják Donald Trump béketörekvéseit, hiszen “Dél-Afrika Nelson Mandelától tanulta a békét”, és ezt szeretnék átadni a világ többi részének is.

A G20-találkozóról is egyeztettek

Cyril Ramaphosa kölcsönösen előnyös kereskedelmi megállapodást ajánlott az Egyesült Államoknak, és reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok részt vesz a G20 novemberi dél-afrikai csúcstalálkozóján. Kijelentette, hogy a világ 20 vezető és feltörekvő gazdaságát tömörítő országcsoport az Egyesült Államok nélkül nem teljes, és emlékeztetett arra, hogy az amerikai kezdeményezésre jött létre. Egyben ismételten hivatalos állami látogatásra hívta meg Donald Trumpot Dél-Afrikába, kifejtette, reméli, hogy személyesen adhatja át a G20-csoport irányítását.

Az amerikai elnök hangoztatta, hogy fontosnak tartja az amerikai részvételt mind a G20-, mind a G7-csoportban. Utóbbival kapcsolatban meggyőződését fejezte ki, hogy hiba volt kizárni Oroszországot a világ meghatározó gazdaságait tömörítő G8-as csoportból, amely azóta a nyugati nagyhatalmakat tömörítő G7-ként működik. Donald Trump nem adott választ arra a kérdésre, hogy ott lesz-e személyesen a G20-csúcstalálkozón.

Kiakadt a balos sajtó: Musk chatbotja a dél-afrikai fehér népirtás kapcsán meglepő válaszokat adott

Trump a fehérek diszkriminációja megállítása jegyében faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott

Marco Rubio: A dél-afrikai nagykövetet nem látják szívesen az USA-ban

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Kategóriák

Irán együttműködne a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel

Abbász Aragcsi külügyminiszter szombaton közölte, Irán azt tervezi, hogy...

Brazíliáig menekült a DK deviáns pártigazgatója hogy házasságot kössön

A DK deviáns pártigazgatója épp azzal dicsekszik, hogy ő...

A német külügyminiszter a terrorista Maja Trux mellé állt

Johann Wadephul, Németország külügyminisztere jövő héten tárgyalni akar a...

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

HVIM: A románok budapesti provokációjával is szembeszállunk

Mihai Tirnoveanu, a román Calea Neamului Egyesület elnöke augusztus 3-án...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55