A Stromfeld Egyesület 2023 novembere óta folytatja kevésbé jelentős tevékenységét, mely nagy részben sírok gondozásából és hazaárulókra való megemlékezésekből áll. Most azonban, érthetetlen módon, felvették a Magyar Ifjúsági Konferencia tagjai közé, derült ki a Magyar Jelen cikkéből. Szégyen, hogy lassan 15 év “nemzeti-keresztény” kormányzat ellenére ilyen baloldali/kommunista szervezetek lehetnek a MIK tagjai, miközben például a 2001 óta létező HVIM-et teljesen mellőzik mindenhonnan, de még a tagjaikat, mint magánszemélyeket is érnek diszkriminációk, ha kiderül a hovatartozásuk.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
„Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Stromfeld Aurél Egyesület immár a Magyar Ifjúsági Konferecia (MIK) 57. tagszervezeteként csatlakozhatott a Kárpát-medence legnagyobb magyar ifjúsági ernyőszervezetéhez. A Honvédelmi Minisztérium várbeli márványtermében tartott ülésen, amely egyben a MIK 25. évfordulója is volt, ünnepélyesen is taggá váltunk – ez hatalmas mérföldkő számunkra” – írta bejegyzésében az MSZP-ben is politizáló Eszik.
![Stromfeld Egyesület](https://szentkoronaradio.com/wp-content/uploads/2025/02/stromfeld-egyesulet2.jpg)
Nem a Stromfeld Egyesület az első nyíltan baloldali szervezet, amely tagja a Magyar Ifjúsági Konferenciának. Az MSZP ifjúsági szervezete, a Societas 2008 óta tagja a MIK-nek. Vajon ha a HVIM vagy a Betyársereg akarna csatlakozni, akkor őket is befogadná a MIK? Vagy ugyanúgy politikai alapon diszkriminálva lennének, mint az élet sok területén? A kérdés persze költői, a választ mindenki tudja…
Bejegyzésében Eszik kiemelte, hogy az egyesület 2023-as megalakulása óta hosszú utat járt be, „és most újabb lehetőséget kapunk arra, hogy névadónk, Stromfeld Aurél katonai pályafutásának örökségét továbbvigyük, valamint a honvédelmi hagyományőrzés ügyét erősítsük a magyar ifjúság körében”. Stromfeld Aurélt felségárulás miatt 1920. július 19-én ítélték három év börtönre és megfosztották katonai rangjától is. Kétségtelen, hogy a tehetséges hadvezér jelentős sikereket ért el a Vörös Hadsereg élén. A bíróságon is azzal védekezett, hogy csak a haza védelmének érdekében vett részt a Tanácsköztársaság életében. Ennek azonban ellentmond, hogy később vezetője volt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Rendező Gárdájának, 1925-ben pedig az illegálisan működő Kommunisták Magyarországi Pártjának is tagja lett.
Árulókra emlékeztek a Stromfeld Egyesület tagjai
A szélsőbaloldali Stromfeld Aurél Egyesületet 2023-ban alapították. Közösségi oldalukat bár 12 ezren kedvelik, az ezen megjelenő fényképeken mindössze 4-5 fő látható általában. Mellesleg két tagjuk fél évvel ezelőtt még a Fáklya nevű marxista szerveződésnek volt tagja, ami azóta valószínűleg megszűnt, legalábbis nem nagyon adnak hírt magukról. A csoportocska szellemiségét jól mutatja, hogy Magyarország szovjet megszállására mint „felszabadulásra” emlékeznek, ezért a hazánkat eláruló Budai Önkéntes Ezred hősi halottjainak síremlékénél szerveztek rendezvényt.
![Stromfeld Egyesület](https://szentkoronaradio.com/wp-content/uploads/2025/02/stromfeld-egyesulet.jpg)
A tagok között feltűnik a kommunista Fáklya mozgalom két tagja, Kovács Márkó és Tóth Dávid is. Kovács a kép bal szélén, Tóth pedig a túloldalon áll. De egyik bejegyzésükben az egyesület elnökeként hivatkoztak arra a Kalmár Szilárdra, aki egykor a jelentéktelen Balpárt nevű formációt vezette, de több hasonló gittegyletet megjárt az elmúlt években. Ő a kép közepén, nyaksálban látható.
Ezen egyébként részt vettek az Oroszországi Föderáció Magyarországi Nagykövetségének és a Belorusz Köztársaság Magyarországi Nagykövetségének munkatársai is.
A csoportocska több bejegyzésben is méltatja a szovjetek oldalára átállt árulókat, ám a kommunista hadsereg katonái által meggyalázott, megerőszakolt vagy bestiálisan meggyilkolt több tízezer magyar nőről és asszonyról nem tesznek említést.
Január elején számoltak be arról, hogy „STROMFELD FELSZAB 80 EMLÉKTÚRA” néven szerveztek kirándulást, melyen 20 km-es távot teljesítettek. Ezenfelül a csoport a szovjet megszállók katonai emlékműveit is renoválta.
A Vajnai Attila féle szélsőbaloldali csürhe idén is felvette a harcot a koszorúkkal
Az alkotmányos rend megváltoztatására készülhet a szélsőbaloldali Fáklya
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)