kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A titkosszolgálat szerint sem muszlim szélsőségesek állnak a bombafenyegetések mögött

Január végén közel 300 magyar iskola kapott levelet, amiben állítólag muszlim szélsőségesek fenyegették meg bombatámadással az intézményeket. A történet már akkor is elég átlátszó volt, most azonban a titkosszolgálatok is megerősítették, hogy nem ezek a csoportok állnak a bombafenyegetések mögött.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Sas Zoltán, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnöke kedden Facebookon közölte, hogy miről tájékoztatták a testületet a magyar titkosszolgálatok. Többek között arról is posztolt Sas, hogy az Európa több országát érintő bombafenyegetések a Yandex nevű orosz cég levélküldő szolgáltatásán keresztül értek célba. Valószínű, hogy a tényleges elkövetők tudatosan hagytak hátra olyan jeleket, amik orosz akcióra utaltak.

A bizottság elnöke azt írta, hogy „a szakmai következtetések alapján a cél a zavarkeltés volt, és a mostani adatok alapján az iskolákat ért fenyegetések nem köthetők iszlám radikálisokhoz”. Sas szerint a magyar hatóságok nemzetközi együttműködés keretében vizsgálják az ügy körülményeit.

Január 23-án 292 oktatási intézmény kapott fenyegető emailt Magyarországon. Az iskolák kiürítése és átkutatása után meg kellett oldani a diákok elhelyezését. Állami, önkormányzati intézmények vállaltak pluszfeladatokat, szülők rohantak el a munkahelyükről, és így pótolni kellett a kiesett munkaerőt is. De egyetlen iskolában sem találtak bombát, a fenyegetés vaklárma volt. Egész Európát célba vették az elkövetők, a közelmúltban Szlovénia, Bulgária kapott hasonló fenyegetést, de tavaly májusban Felvidéken is hasonló eset történt. Valószínűleg a bombafenyegetések oka pánikkeltés és tesztelés lehetett.

Bombariadó: Miért nem iszlamisták küldhették a leveleket?

Feltörték a bombariadós levelezést: Oroszországba vezetnek a nyomok?

(Telex nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Kategóriák

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55