hétfő, április 13, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bombariadó: 200 szlovén iskola is kapott fenyegetést

Hétfő reggel kísértetiesen hasonló eset történt Szlovéniában, mint a csütörtöki bombariadó. Több, mint 200 iskola kapott hasonló fenyegetést, mint a magyar iskolák. Szlovénia már a negyedik érintett ország a régióban, tavaly májusban Felvidéken volt hasonló eset, múlt szerdán Bulgáriában, csütörtökön pedig nálunk kaptak fenyegető leveleket az iskolák.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A szlovén rendőrségi főigazgatóság közleménye szerint legalább 220 oktatási és nevelési intézmény érintett a hétfő reggeli bombafenyegetésben. Az említett intézmények olyan generált üzenetet kaptak, amely hasonló ahhoz, amit néhány más országban is rögzítettek − tették hozzá.

A rendőrség úgy értékelte, hogy a fenyegetés alacsony biztonsági kockázatot jelent, ezért azt tanácsolták az iskoláknak és az óvodáknak, hogy folytassák az oktatást. Több forrás szerint minden régióba és a fővárosba, Ljubljanába is érkeztek fenyegetések iskolákba − tájékoztatott az MTI.

Nuska Gajsek, Ptuj polgármestere elmondta: hogy az iskolák elektronikus levélben kaptak fenyegetést. „A rendőrség és a tűzoltóság a helyszínen van, és minden szükséges intézkedést megtesz a biztonság érdekében: ellenőrzi a területet a gyermekek és a serdülők biztonságának garantálása érdekében” − hangsúlyozta.

Az egyik Novo Mestó-i általános iskola az STA szlovén hírügynökséggel közölte, hogy minden tanulót és alkalmazottat evakuáltak az iskolából. Ales Tuhtar, a sevnicai általános iskola igazgatója elmondta: gyorsan cselekedtek, és mintegy 350 tanulót busszal küldtek haza, valamint értesítették a szülőket. „Fél óra alatt minden diák otthon volt” − mondta az STA-nak.

Az oktatási minisztérium közölte: az általános és középiskolákban azonnali hatállyal különleges protokollt vezettek be. Az iskolák ellen irányuló biztonsági fenyegetések esetén követendő eljárást meghatározó protokollt tavaly júniusban vezették be, két hónappal azután, hogy egy névtelen fenyegetés pánikot okozott az országban.

bombariadó
A szlovén és a magyar levél szövege (forrás: Tompos Márton Facebook oldala)
Érdekesség, hogy a magyar levelet egy [email protected] e-mail címről, míg a szlovént egy [email protected] címről küldték. A bojnevik szlovénul szintén harcost jelent.

Egész Közép-Európát érintette a bombariadó-hullám

Múlt csütörtökön Magyarországon 313 iskola kapott bombafenyegetést (korábban Felvidéken és Bulgáriában is történt hasonló eset), azonban egyik intézményben sem találtak robbanószerkezetet. Az ügyben közveszéllyel fenyegetés bűncselekménye miatt rendeltek el nyomozást.

A levelek iszlamista szöveget tartalmaztak, de minden jel arra mutat, hogy nem iszlamista terroristák állnak az akció mögött. A biztonság kedvéért a magyar hatóságoknak az Interpol nemzetközi rendőrségi szervezete is segít. Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán jelezte, hogy az érintett iskolák biztonságát megerősítik, a bombariadók hátterét pedig felderítik.

Egy diák pedig csütörtökön 17 órakor küldött fenyegető e-mailt az egyik vésztői általános iskolába, de gyorsan lebukott, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nap alatt azonosította a levél íróját, és büntetőeljárást indítottak ellene, majd őrizetbe vették.

 

Feltörték a bombariadós levelezést: Oroszországba vezetnek a nyomok?

Bombariadó: Miért nem iszlamisták küldhették a leveleket?

“Az ilyen gyalázatos cselekedeteknek semmi köze az iszlám valláshoz” – megszólalt a Magyar Iszlám Közösség a bombariadó kapcsán

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Kategóriák

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55