csütörtök, július 3, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb merénylet Moszkvában: egy félkatonai szervezet vezetőjét robbantották fel az ukránok

Bomba robbant egy moszkvai luxuslakóház előcsarnokában hétfőn, aminek következtében legalább egy ember meghalt, és többen megsebesültek. A támadás célpontja feltehetően Armen Szarkiszjan, egy kelet-ukrajnai oroszbarát félkatonai vezető volt, akiről később kiderült, hogy életét vesztette a merényletben.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A bomba akkor robbant fel, amikor a férfi a testőreivel belépett a Kremltől mindössze 12 kilométerre fekvő, Skarlát Vitorlák nevű luxuslakóház előcsarnokába – jelentette a Reuters a TASZSZ orosz hírügynökség beszámolója alapján hétfőn. A robbanásban legalább egy ember meghalt, és négyen megsebesültek.

A TASZSZ a rendvédelmi szolgálatokra hivatkozva „merényletnek” nevezte a robbanást, és azt írta, a feltételezett célpont Armen Szarkiszjan volt, akit Ukrajna azzal vádol, hogy segítette Oroszország háborús erőfeszítéseit a kelet-ukrajnai Donyeck régióban. A RIA hírügynökség a bűnüldöző szervekre hivatkozva azt közölte, hogy Szarkiszjan kritikus állapotban van, és lábának egy részét amputálják, a legfrissebb hírek szerint azonban a férfi a kórházban életét vesztette.

A Szarkiszjan elleni merényletet gondosan megtervezték. A nyomozók jelenleg azonosítják azokat, akik a bűncselekményt megrendelték

– idézte a TASZSZ a bűnüldöző szervek egyik tisztviselőjét.

Az ügyben gyilkosság és gyilkossági kísérlet címen indult büntetőeljárás. A Kommerszant című lap szerint ha a bűncselekményben ukrán szálat találnak, az ügyet át fogják minősíteni terrorcselekménnyé.

Az orosz biztonsági szolgálatokkal kapcsolatban álló Telegram-csatorna, a Baza közzétett egy videót, amelyen láthatók az épület előcsarnokában keletkezett károk, ezt a Szent Korona Rádió telegramjára is kitettük:

Decemberben az ukrán SBU biztonsági szolgálat „maffiavezérnek” nevezte Szarkiszjant, és azzal gyanúsította, hogy segíti a donyecki régióban működő, oroszbarát illegális fegyveres csoportokat. Az MTI szerint Armen Szarkiszjan, a „Donyecki Népköztársaság” ökölvívó szövetségének tiszteletbeli elnöke, az ArBat önkéntes zászlóalj megalapítója és egyik testőre.

Az ArBatnak mintegy félezer, többnyire örmény származású tagja van. Szarkiszjan szerepel az ukrán Mirotvorec által ellenségnek minősített személyek nyilvántartásában, ellene Ukrajnában 2014-ben körözést adtak ki.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Dugin: Naszrallah halála Izrael apokaliptikus felemelkedését jelzi

Washington Post: az ukrán SZBU ölte meg Darja Duginát

Legfrissebb

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Kategóriák

Meglátogatták a Balázsékat a “jófej” vármegyések

A HVIM-et vette a szájára a Rádió1, konkrétan a...

Itt tanít a gyerekekre LMBTQP-lobbit erőltető, Pride-on vonagló tanár

Lényegében leuralta a közösségi médiát egy felvétel az idei,...

A buzeránsokat védi a hazai főrabbi

Frölich Róbert országos főrabbi kiállt amellett, hogy Magyarországon teret...

Oroszország is példát mutat – Náluk nincs helye az LMBTQP-lobbinak

Orbán Viktor mestertervével megszervezte az eddigi legnagyobb Budapest Pride-ot....

Drogterjesztő cigányok kezén kattant a bilincs Salgótarjánban

Egy 45 éves férfi és a 43 éves felesége...

A paraszti gasztronómia királya: a rég elfeledett slambuc

Nemcsak olcsó és finom, de pár alapanyagból elkészíthető ételről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55