Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A főváros jövőjét meghatározó vitában Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke súlyos vádakat fogalmazott meg a Fidesz és az ellenzéki pártok összejátszásáról. Erre Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok budapesti frakcióvezetője előhúzott egy „uno reverse” kártyát, és számokkal alátámasztva rámutatott, hogy nagyrészt a Tisza és a DK szavaz együtt. Időközben Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője is beszállt a vitába.
A vita középpontjában a fővárosi cégek vezetőinek kiválasztási módja áll, ami mellett a maxi-Dubaj-projekt, avagy Grand Budapest és az M2-es metró akadálymentesítése is napirendre került. Megnéztük, ki robbantotta ki a vitát, és hol tart most.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kemény kritikát fogalmazott meg a Fővárosi Közgyűlés keddi szakbizottsági ülésével kapcsolatban. Állítása szerint a Fidesz és az óellenzéki pártok közösen szavazták le azt a pályázati kiírást, amely lehetővé tette volna a fővárosi cégek vezetőinek „átlátható kiválasztását”.
„Elég volt a mutyikból, elég volt a fővárosiak átveréséből”
– jelentette ki Magyar kedden a Facebook-posztjában, majd kilátásba helyezte:
„A Tisza képviselői a holnapi közgyűlésen erős jelzést küldenek a hatalmi elit levitézlett tagjainak”.
Arról, hogy pontosan mi lesz az üzenet és milyen formában közlik majd, nem árult el többet.
Szentkirályi Alexandra: A Tisza Párt együtt szavaz a DK-val
Szentkirályi Alexandra, a kormánypártok budapesti frakcióvezetője élesen visszautasította Magyar Péter vádjait. A frakcióvezető rámutatott, hogy
„valójában a Tisza Párt az, amely a szavazások 2/3-án együtt szavaz a DK-val”.
Szentkirályi szerint a vitát kiváltó bizottsági ülésen arról volt szó, hogy a „Tisza az előkészítő ülésen lefektetett pályázati kiírás helyett más pályázati folyamatra tett javaslatot, amivel az új cégvezetőket választaná ki az önkormányzat”.
Tehetségkutató műsorszerű pontozós zsűri, törvénysértően magas fizetések és kvóták. Ez Magyar Péterék elképzelése a szakmai cégvezetők kiválasztására
– fogalmazott a kormánypártok politikusa. Szentkirályi Alexandra egy régebbi (november 1-jei) videót is mellékelt a Facebook-poszthoz.
Karácsony Gergely nem kímélte Magyar Péteréket
Karácsony Gergely főpolgármester részletes magyarázattal szolgált a kialakult helyzetről. Hangsúlyozta, hogy a bizottság valójában nem szavazta le a pályázati kiírást, és a Tisza frakció csak egy nappal a bizottsági ülés előtt készült el saját javaslatával, amely tele volt szarvashibákkal. Karácsony pontokba is szedte, szerinte mit érdemes tudni az ügyről:
- A bizottság nem szavazta le a pályázati kiírást.
- A Tisza frakció egy hónapja kérte, hogy ők dolgozhassák ki azt, de csak egy nappal a bizottsági ülés előtt készültek el vele.
- A javaslat szarvashibákkal volt tele: törvénysértő módon akart 30 százalékos cégvezetői fizetésemelést; az adatkezelési szabályokat nem vette figyelembe; évek óta nem létező fővárosi cégre hivatkozott a kiírásban; kirekesztette volna a Budapest-család dolgozóit az értékelésből.
- Amikor a javaslatot tárgyaló bizottság egy héttel el akarta tolni a kiírásról a döntést – azért, hogy ezeket a hibákat ki lehessen javítani –, azt mondta a Tisza-frakció, hogy ők jövő héten nem érnek rá. Ezek után egyetlen felelős döntés volt: az első olvasatban való megtárgyalás után levenni napirendről az előterjesztést.
„A hibákat ki lehet javítani, de a legfontosabb budapesti közszolgáltató cégek biztonságos és törvényes működése mégiscsak komolyabb dolog annál, mint hogy a síszünet előtt összecsapott kiírással játsszunk velük”
– fűzte hozzá a szerda reggeli Facebook-posztja alatti kommentszekcióban a főpolgármester.
Megérkezett Vitézy Dávid a szakmai kritikákkal
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője új szempontokat hozott a vitába. Szerinte Karácsony Gergely érvei nem állják meg a helyüket, különösen a cégvezetői fizetések ügyében.
Azt mondja és posztolja, ne kapjanak sokmilliós fizetést a cégvezetők – eddig is azt kaptak. Ráadásul épp Karácsony volt az, aki fű alatt a nyár közepén gyanús körülmények között tízmilliós prémiumokat osztogat a cégvezetőknek. Ezek után másokat vádolni ezzel komolyanvehetetlen
– mutatott rá Vitézy. Azt is kifogásolta, hogy a városvezetés szerint szabálytalan volt a kiírás tervezete, mert például erkölcsi bizonyítványt akart bekérni a Tisza javaslata. „Mi ezzel a baj? Talán van valahol egy börtönben ülő szocialista, akit kinézett valamelyik cég élére Karácsony Gergely?”
„Azt mondja a főpolgármester, hogy a »Budapest-család«, azaz a dolgozók nem lettek megkérdezve. Aha – mégis ki kérdezte meg őket a mai vezérigazgatók kinevezéséről? Tényleg munkahelyi szavazás útján akar dönteni a cégek vezérigazgatóiról a főpolgármester? Mert szerintem kevesen maradnának a helyükön a maiak közül” – kontrázott Vitézy szintén szerda reggel Karácsony Gergely érveire egy Facebook-posztban.
A kialakult helyzet túlmutat a konkrét pályázati vitán. Vitézy szerint a budapestiek egyértelmű üzenetet küldtek azzal, hogy „25 százalék alá szorították a Fővárosi Közgyűlésben” a jelenlegi városvezetést támogató pártokat. Szerinte a 2019-es vezérigazgatói pályázatok során sem a dolgozókat kérdezték meg, „hanem pártpénztárnokokat, ezt mindenki tudja”.
A Podmaniczky Mozgalom vezetője szerint arról is van szó, hogy „Karácsony Gergely újra megkezdte az országos pártpolitizálást, és miután a Partizán-interjúban is elkezdett frontot nyitni, most próbál pontokat gyűjteni Tisza Párttal és annak vezetőjével szemben”.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)