péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy ország, mely Isten parancsai szerint működik még: Iránban halálra ítéltek egy rappert istenkáromlásért

Van még hely a világban, ahol nem csak a földi törvények érvényesülnek, de az égiek is. Az embertársai ellen elkövetett bűnökért is felelnie kell az “énekesnek”, de miután Mohamed prófétát (az iszlámban ő Isten küldötte) gyalázta, így halálra ítélték. A vallásgyalázással semmilyen formában nem értünk egyet és elítéljük azt, legyen szó keresztényről, muszlimról vagy akár buddhistáról!

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Egy iráni bíróság halálra ítélte a Tataloo néven ismert népszerű rap énekest, Amir Hossein Maghsoudloo-t. A helyi lapok beszámolói szerint “istenkáromlásért” ítélték el.

“A legfelsőbb bíróság elfogadta az ügyész kifogását” egy korábban meghozott ötéves börtönbüntetéssel szemben. Ezt a korábbi ítéletet többek között istenkáromlás miatt szabtak ki rá – jelentette vasárnap az Etemad című iráni lap. Szerintük “az ügyet újra megnyitották, és ezúttal a vádlottat halálra ítélték a próféta megsértéséért”, utalva az iszlámban Isten küldöttének számító Mohamed prófétára.

Az iráni lap szerint az ítélet nem jogerős, tehát még lehet fellebbezni ellene.

A 37 éves underground zenész 2015-ben egy dalt tett közzé az iráni atomprogram támogatására. 2017-ben egy kínos televíziós találkozót is tartott az akkori iráni elnökkel, Ebrahim Raisival. Miután nem kapott engedélyt az iráni hatóságoktól a zenei ágazatban való munkavégzésre, Isztambulba költözött. Ott se látták szívesen a liberális felforgatót, se a “zenéjét”, így a török rendőrség 2023 decemberében átadta Iránnak, ahol azóta is őrizetben van.

Tataloo-t korábban 10 évre ítélték prostitúció elősegítése miatt is. Ezenkívül az iszlám köztársaság elleni propaganda terjesztésével és obszcén tartalmak közzétételével is vádolták.

Egyes amerikai államok a Sátán dicsőítésével élik meg az adventet

Vallásgyalázás karácsonyra – Műkörmös, tetovált transznak állították be Jézust

Nem meglepő a vallásgyalázás az aberráltaktól – Ferenc pápát gúnyolják a római Prideon

(Euronews nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Újabb titkosszolgálati incidens: ukrán drónt lőtt le a magyar honvédség Tokajnál

A reggel kirobbant titkosszolgálati kémelfogás után újabb, hozzá kapcsolódó...

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Tiltakoznak az ukránpárti szlovákok, amiért Fico Moszkvába ment

Robert Fico szlovák elnök Moszkvába látogatott, hogy részt vegyen...

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

A Nébih jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lett a legkockázatosabb...

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Kategóriák

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55