Az ENSZ-ben “fullban nyomják a kretént”. Most éppen arról álmodoznak, hogy a terroristák majd tiszta, szabad, demokratikus választásokat tartanak Szíriában.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Geir Pedersen újságíróknak nyilatkozva hozzátette, „nagy reményt fűzünk ahhoz, hogy egy új Szíria van kialakulóban, egy olyan ország, amelyben új alkotmány és szociális szerződés jöhetne létre minden szíriai részvételével, ahol később szabad választások megtartására kerülhet sor”. A humanitárius gyorssegélyről szólva azt mondta, bízik abban, hogy az eddig nemzetközi szankciók sújtotta ország gazdasága hamarosan talpraállhat.
A különmegbízott biztatónak nevezte, hogy a szír fővárosban jelenleg stabilitás uralkodik, de felhívta a figyelmet arra, hogy „más régiókban viszont kihívásokkal kell szembenéznie az átmeneti kormánynak”, ezek közül az ország északkeleti részén fekvő kurd autonóm területet emelte ki.
Szíriában Aszad alatt is, káosz volt a Nyugatnak köszönheően, ugyanakkor most még több szélsőséges irányzat vetélkedik a hatalomért.
(Hirado nyomán Szent Korona Rádió)